A huszonharmadik emeleti szobában félhomály uralkodik, az egész falat
beterítő vastag üvegablak be van sötétítve. Egyedül csak az utcai lámpák
halványan izzó fénye nyújt némi világosságot, sárgás árnyalattal burkolva be a
hálószobát. A berendezés az egész épületben ámulatba ejtő, minden egyes darab a
luxus határait feszegeti. Az építői nem sajnálták a pénzt a Hotel Heaven’s Bee
felemelésére.
A hálószoba közepén, az ablakkal szembe állítva egy hatalmas baldachinos
ágy, mellette csillogó üvegasztalkák. A lila ágytakaró összegabalyodva
tekeredett rá a rajta ölelkező testekre. A nappaliban álló óra éjfélt üt, ami
halkan átszűrődik a szoba csukott ajtaján. A pár egy pillanatra felkapja a
fejét a hangra, de aztán ajkuk újra heves csókokban forrnak össze, mit sem törődve
az idő múlásával. A nő a férfi fehér hajával játszadozik, míg az ő hosszú szőke
fürjei befedik karcsú vállait. A férfi közelebb húzza magához partnerét,
megszüntetve ezzel a köztük lévő néhány centiméteres távolságot is.
-
Észbontó vagy – suttogja a nő hajába,
aki válaszul egy csókot nyom a szájára. A férfi
arca már tele van hintve rúzsnyomokkal. Pár hosszú perc erejéig még egymás
mellett fekszenek csöndben, egymást átkarolva, végül a nő feláll.
-
Hozok egy kis bort –a nő megigazgatja
felgyűrődött selyem hálóingét, majd
lábujjhegyen elhagyja a szobát. A konyha jéghideg márványcsempéin gyorsan
szedi lefagyott lábait. Az óriási hűtőből kivesz egy üveg minőségi vörösbort, a
konyhaszekrényből két poharat, majd mindkettőt félig tölti a vérvörös itallal.
A nő a bejárati ajtóhoz siet, megkeresi fekete bőrkabátját, belső zsebéből
kivesz egy aprócska fiolát, amiben átlátszó folyadék lötyög. Két karcsú ujja
közég fogja, kicsit nézegeti az áttetsző lét. Vörös rúzzsal kikent ajkára
mosoly húzódik. De nem az a fajta mosoly, ami az örömet fejezi ki, ebben a
mosolyban van valami komiszság, ami alig láthatóan elcsúfítja a nő csinos,
tiszta vonásait.
A nő visszasiet a konyhába, az egyik pohárba beleönti a fiola tartalmát,
elpakol maga után. Felkapja a poharakat, és halkan visszatér a hálószobába,
ahol a férfi az ágyban ülve várja. A nő odanyújtja a jobbjában levő poharat,
amibe a különös folyadékot öntötte, de a két ital közötti különbség emberi
szemmel nem látható. A férfi hálásan veszi kezébe a kristálypoharat.
-
Igyunk ránk, Elizabeth – emelte poharát
a férfi, Elizabeth pedig követte példáját.
Poharuk talpai egyszerre emelkedtek a levegőbe, a édes bor pillanatok alatt
eltűnt nyelőcsövük rejtekeiben.
-
Ránk – suttogta Elizabeth, és ördögi
vigyorral nézte végig, ahogy Plutarch
Heavensbee kék szemei élettelenné halványulnak, elhűlt kezeiből kiesik a
kristálypohár, és a kemény földön robban szilánkjaira. Egy halott test hullik
Elizabeth Crane karcsú lábai elé.
-
Morfling-túladagolás – helyezi a
holttest mellé az immáron üres fiolát, majd
felöltözve gyorsan elhagyja a Hotel Heaven’s Bee-t.
Bosszút akarok állni a Kapitóliumon. Bosszút, amiért létrehozták az Éhezők
Viadalát. És bosszút, amiért elvették Őt tőlem. Meg akarom szégyeníteni őket,
vérig gyalázni az ártatlan kis pofijukat. Eddig én szenvedtem, most rajtuk a
sor. Rajtuk a sor, hogy leróják azokat a károkat, amiket nekem okoztak, azzal,
hogy szép lassan apró darabkákra tépkedték a szívemet, és ráadásként még a
légpárnásaikkal atombombazáport is zúdítottak a cafatokra szaggatott, megviselt
szervemre. Meg akarom mutatni nekik, hogy léteznek még a világon igazi emberek,
akik nem a Kapitólium bábjai, hanem érző emberek. Érző emberek, akiknek van
szívük, nem olyan kis ölebek, akik már az első csettintésre is nyalnak. Az egy
dolog, hogy rohadtul elkényeztetettek, de, hogy a saját szórakoztatásukra
gyerekeket öletnek meg egymással, az már kiver minden biztosítékot. Engem is
erre képeztek. A gyilkolásra. Amióta Ő is ennek az ördögi játszmának az
áldozata lett, azóta véresre töröm a kezem, hogy hidegvérrel öljek hozzám
hasonló fiatalokat. És egy percig sem bánnám, ha akár az összes kiválasztott
darabokra szabdalt holtteste heverne a lábaim előtt. Cseppnyi bűntudat nélkül
kiirtanám az egész bagázs szerencsétlent, hogy majd én legyek az utolsó, akibe
a kést döföm. Mert, ha ők meghalnak, én is megyek velük. Ezért jelentkezem
önként kiválasztottnak az Éhezők Viadalára. A Kapitólium meg csak nézhet,
amikor győztes nélkül marad. Valójában a Viadalnak nincsenek győztesei, csak
áldozatai. Aki egyszer bejut az arénába, onnan soha többé nem jön vissza. Az
aréna megváltoztatja az embereket, senki sem marad önmaga. És ugyan csak egy
maradhat életben, de ő sem lesz újra szabad. Örökké a Kapitólium rabja marad,
mert a Viadalnak sosincs vége. Élete végéig bábként fogják felhasználni, egy
eszközként, ami az ő dicsőségüket zengi. De ez a dicsőség és nagylelkűség csak
egy álca. A Kapitólium kegyetlen. Ha valamit nem úgy teszel, ahogy azt ők
előírják, bármit csinálhatnak veled. A lehetőségeik tárháza végtelen, és még
annál is több. Csak akkor vagy biztonságban tőlük, ha már semmid sincs. Se
családod, se barátaid, se életed, se Ő. Tőlem már mindent elvettek, amit csak
lehet. És most én fogok tőlük mindent megfosztani. Én következem, hogy porba
tiporjam a szentnek hitt Kapitóliumot.
A negyedik körzet hosszan terül el az óceán mentén, egy nagy félkört alkotva.
Az itt élő emberek főleg halászattal foglalkoznak, ismerik a víz minden egyes
cseppjét, minden egyes tengeri élőlényét, minden egyes hullámot. Csöndes,
nyugodt az Aratás napja előtti éjszaka, mindenki halkan szuszogva aludja az
igazak álmát. Az embereket álomba ringatta az óceán halk robaja. Minden
tökéletes lenne. Ám valójában sosem ilyen nyugodtak az Aratás napjai. A
negyedik körzetben élők lelke mélyét elöntik az aggodalmak és kétségek,
félelemmel vegyített izgatottság lesz úrrá rajtuk. Senki sem tudja, mit hoz
majd a holnap. Mind abban reménykednek, hogy nem a családjukból, vagy
netalántán egyenesen ők maguk lesznek a kiválasztottak a századik Éhezők
Viadalára. Ilyenkor egész Panem népét átjárja a rettegés, senki sem nyugodt, ám
ezt nem mutatják a külvilág felé.
A félhomályban a puha homokkal borított tengerparton egy sötét alak fut
keresztül. Magas sziluettje kirajzolódik a hold világában, ahogy mezítláb a
homokot felkavarva igyekszik a negyedik körzet határa felé. A negyedik közeli
szomszédságban van az ötödik körzettel, csak pár mérföld választja el a két
országrészt, amit egy ilyen edzett alak könnyen megtesz, akár egy óra alatt is.
A negyedik határát sűrű nádkerítés jelzi, amin a fiú kisebb erőfeszítés nélkül
átmászik. Ügyel arra, nehogy zajt csapjon, hátha egy békeőr éppen a közelben
kószál. Azonnal kivégeznék, ha rajtakapnák, miközben az ötödik körzet felé
iramodik. Vagy, ami még rosszabb, a főtéren mindenki szeme láttára megkínoznák,
és hagynák meghalni a félholtra vert fiút, kinek testére a saját vére száradt
rá.
A két körzet között egy sűrű erdő fekszik, itt könnyen el lehet bújni a
békeőrök elől, és, ha nem figyelnek, megölni őket. A fiú kicsit sem vesztve
eddigi sebességéből száguld tovább az erdő hatalmas fáit kerülgetve.
Kisvártatva egy apró kör alakú tisztáshoz ér. A jól ismert tisztáshoz, ahol
kedvese egy kivágott fa vaskos rönkjén üldögélve fon virágkoszorút. A fiú
csodálattal néz végig a lányon, ki végre észreveszi őt, és széles mosollyal az
arcán feláll, majd egyenesen a fiú karjaiba veti magát. – Hát eljöttél.
A fiú gyöngéden eltolja magától a nála alig egy fél fejjel alacsonyabb lány
vékony testét. De a lány nem olyan törékeny valójában, mint amilyennek kinéz.
Egy hivatásos harcos lelke lakozik benne, kicsi kora óta arra képezték, hogy a
Viadalon öljön.
-
Egyetlen egy találkát sem hagytam volna
ki, Tory! Így is csak nagyon keveset tudunk
találkozni, minden alkalmat meg kell hát ragadni – a fiú mélyen a lány
szemeibe néz. – Mellesleg mi újság az ötödikben?
-
Ha te azt tudnád, Cornelius! – sóhajt
egy nagyot Tory. – Minden a feje tetején áll,
kész bolondokháza az egész körzet. A korombeliek késő estig edzettek, hátha
az ő nevüket húzzák ki a gömbből. Mindenki versengési lázban ég. – hadarja el
egy szuszra a lány. Mivel az ötödik a Hivatásos körzetekhez tartozik, a
gyerekeket korán felkészítik a Viadalra, nekik minden egyes arénában vívott
győzelem, felér egy elnöki kitüntetéssel. – És veled mi az ábra? Nálatok biztos
mindenki retteghet, a holnap miatt.
-
Pontosan. Az emberek kívül ugyan nem
mutatják, de már messziről érezni a belőlük
áradó feszültséget. – Cornelius elhallgat, hosszú csend következik. Néhány
végtelennek tűnő percig egyikük sem szólal meg, az éjszakai állatok hangjai
töltik be a körülöttük lévő csendet. Hallani, ahogy egy bagoly huhog az egyik
közeli fán, éles szemeivel vaksötétben is kiválóan lát, újabb és újabb préda
után kutatva. Az erdő ilyenkor, éjféltájt valósággal életre kel az éjszakai
állatok halk neszezéseitől, az apró talpak alatt ropogó száraz falevelektől, a
kis fogacskák szüntelen rágcsálásától.
A csendet végül Tory töri meg egy kérdéssel, amin már régóta őrlődött. – Mi
lesz velünk? Mi lesz velünk, ha minket választanak ki? – hangja kétségbeesett,
a szemeiben aggodalom csillog.
-
Nem fognak. Ígérem. Ne feledd, Boldog viadalt, és sose hagyjon el
benneteket a remény!
Sebastiane kulcsait keresgéli válltáskájában, és magában szitkozódik.
Hirtelen kinyílik az ajtó, és mosolygós húga áll előtte az ajtóban.
- Gyere már be - szólal meg Lina és
félrelép, hogy beengedje nővérét. Sebastiane belép, megöleli húgát és ledobja a
táskáját a nappaliban álló dohányzóasztalra.
- Meglepően jó idő van kint - szólal meg.
- Igen, anya biztos örül. Az elnök ünnepélyén tökéletes az idő a
Kapitóliumban.
- Nem is értem miért kell megünnepelni, azt hogy megölte Plutarch
Heavensbee-t. – értetlenkedik Tia a szemöldökeit összehúzva.
- Sss, meg vagy zakkanva? Ez államtitok!- szól rá mérgelődve húga, és félve
körbenéz. Nem félős, egyik nővér se, csak ez egy kényes téma az életükben.
- Nem, dehogy, csak már elegem van anyámból- sóhajt egy nagyot Sebastiane.
- Mit csinált megint, Tia?- kérdezi aggódva Lina.
- Semmit, csak elgondolkodott rajta, hogy velünk tölti az Aratás napját. –
feleli halkan az idősebbik Crane lány, kissé gúnyosan.
- Ne, hiszen amióta megválasztották elnöknek soha nem láttuk azon a napon,
csak a tv-ben. Meg aztán dolgozunk is.
- Én is mondtam neki, erre az volt a válasza, hogy a szerkesztőben van egy szoba,
és majd ott megnézzük hármasban. Már csak az hiányzik nekünk még, amikor a
gyakorlócsarnokot készítjük elő, programozunk… - sorolja Tia az ujján
számolgatva teendőiket.
- Még az arénán is szeretnék dolgozni, és lehet nem ártana az interjúkra is
készülnünk. – teszi hozzá Lina is.
- Na, de még mit kell dolgozni az arénán?
- Néhány helyen instabil a mozgatóhálózat, és egy pár négyzetméteren még a
kamerák nincsenek beprogramozva. – feleli nővére kérdésére Lina.
- Pfú, hosszú lesz a holnapi nap. – fújtat fáradtan Sebby.
