4. Fejezet - Az Aratás napja 1. rész

Üdvözlet! A fejezeteket, amint láthatjátok mostantól kéthetente hozzuk, mivel nem bírjuk az iramot, minden igyekezetünk ellenére sosem vagyunk készen a résszel. Szóval ritkábban számíthattok a frissekre. Ám most egy igen hosszú példánnyal készültünk (Wordben 6 oldal). Reméljük tetszik, és igyekszünk a következővel. Addig is jó olvasást, és sose hagyjon el benneteket a remény!

Telik az idő, amióta a testvéreket elhagytuk az utcán. Még őrültebb élet, még őrültebb tempó, amiben az arénát készítik. Az Aratás előestéjén a megszokott kis ünnepség van az irányítóterem dolgozói között, hiszen befejeztek egy újabb remekművet, az aréna teljesen tökéletes, nincsenek technikai hibák, bárhol, bármit fölvesznek a kamerák, bármelyik állatot vagy éppen növényt irányíthatják, holnap már csak a fegyvereket helyezik el, illetve az arénába vonulás estéjén az élelmet. Igen, és itt kezdődik az igazi munka.

- Köszönöm mindenkinek a munkát, azt hiszem, egy újabb remekművet állítottunk elő - kezdi a beszédet Tia.
- Ám a munkának még közel sincs vége, úgyhogy ha lehet, maradjanak józanok, hiszen még az emberekkel is kell dolgozni,- folytatja a beszédet Lina, kis kuncogás közepette.
- De ez a délután a miénk, egy kis ünnepség és mindenki mehet haza a családjához megnézni, kivel is lesz dolgunk idén- fejezi be Tia beszédüket. Leszállnak az emelvényről, amin addig álltak, és elvegyülnek az Aréna-központ irányítójában. Mindenki beszélget, vidámak, hiszen vége az első ,,felvonásnak”, ami a technikusok számára a legnehezebb, hiszen az alapoktól kell indulniuk minden egyes évben. Az ezután következő munka arra épül, milyenek is az alapok.

Másfél óra múlva már csak az ikrek, meg néhány takarító volt az épületben. Tia popcornt csinált, Lina telefonon keresztül a felvételekért veszekedett a tv stúdióval.
- Mi az, hogy nem adják ki a felvételeket? Nekünk is dolgoznunk kell azon, fel kell mérni a kiválasztottakat, hogy kellőképp fogadhassuk őket! .... Nem, nem érdekel a szabályuk, az Arénát és szálláshelyet készítjük elő, és mi már abból is következtetéseket vonunk le. Ezen kívül adná végre a főnökét?- kel ki magából dühösen Lina.
- Lin, nyugodj le - szól rá nővére és kikapja a kezéből a telefont. – Ja, és vigyázz a popira, még odaég! - húga a szemét forgatja, de elfordul és hallgatózik, hogy intézi az ügyet a nővére.
- Kellemes délutánt kívánok, itt Sebastiane Crane beszél, ön az igazgató? …Igen, az elnök asszony lánya vagyok, és azt szeretném megkérdezni, hol maradnak a felvételek? … Igen, a mai napi… Uram, nekünk azokkal dolgozni kell, de ha gondolja, felhívhatom az anyámat, hogy hátráltatja a Viadalt, és feleslegesen bosszantja a lányait… Igen, megkaphatjuk? Öt percen belül itt van? …Nagyon szépen köszönöm… ,és holnap találkozunk az interjún meg a felvonuláson … Igen természetesen a húgom is ott lesz…- Lina a szemét forgatja, Sebby próbálja visszatartani a röhögést - Rendben, nagyon szépen köszönjük, viszlát. - Sebby leteszi a telefont és önelégülten néz a húgára:
- Látod, így kell ezt elintézni.
- Mert én már kértem neked az igazgatót, tehát onnan sima ügy- védekezik testvére. Csengetnek. Lina elfut, hogy fogadja a szalagokat, Tia pedig befejezi addig a popcornt. Amint tálcára teszi a két tálat a kólával, megáll húga az ajtóban.
- Ezt nézd mit szereztem- és boldogan legyezi magát a DVD-vel.
- Irány a vetítőszoba, és lássuk az idei termést! – Sebby berakja a lemezt a lejátszóba, majd egy gombnyomással elindítja. Mikor már mindketten kényelmesen elhelyezkedtek a vetítő negyedik sorának két középső, fekete bársonyborítású székébe, Lina előveszi az univerzális távirányítót, megnyomja a kis piros gombot, és a felvétel elkezdődik. A széles vásznon megjelenik a Kapitólium címere, majd egy pillanatra elsötétül a képernyő. Hirtelen felvillan az újabb képkocka, rajta Abenser Phuilttal, a Viadal narrátorával, és számos tv műsor vezetőjével. Ceasar Flickerman után, most ő a kapitóliumiak nagy kedvence. Abenser szélesen vigyorogva üdvözli a közönséget, a nép pedig hatalmas ovációval fogadja a szinte már papagájnak öltözött férfit. A haja égnek meredve sárgállik – szinte már neonosan villog, mintha egy fénycső lenne a haja -, kék, zöld, fehér össze - vissza csíkos zakója és nadrágja szemkápráztató. Miután a tömeg lecsillapodott, Abenser rögtön belevág a közepébe.

-          És kezdődik az idei Aratás napja! Nagyon sok ifjú tehetséget sorsoltak ki idén is, és micsoda egyéniségek! Na, de ne húzzuk tovább a szót, lássuk, mi történt az első körzetben! – hangja üvölt a hangszórókból. Elindul az első körzetbeli Aratás napi műsor, az Abenser mögötti óriási képernyőn. A tömeg egy emberként ujjong.

Az első körzet a Kapitóliumtól nem messze található, nem tartozik a legnagyobb körzetek közé, de kicsinek sem mondható. Minden évben az Aratás napján az egyes körzetek lakói, kivétel nélkül a körzetük Törvényszéke előtt gyülekeznek – ez most sem volt másképpen az elsőben. A kamerák az embertömeget veszik, a háttérben látszik, hogy még néhányan feliratkoznak a jelenléti ívre. Mikor már ők is beállnak a többiek a közé, a polgármester mond egy rövid beszédet. Általában minden második évben ugyanazt a beszédet veszik elő, mert lusták írni egy újat. Azt hiszik, az embereknek nem veszik észre, de elég feltűnő, ha kétévente deja vu érzésed van a szónoklat közben. A polgármester befejezvén mondandóját, átengedi a helyet egy hófehér parókás nőnek, aki szűk, élénk rózsaszínű kosztümjében és tízemeletnyi magas tűsarkújában előretipeg (alig tud járni). Miközben mozog, haja a combját verdesi, olyan hosszú.  Megáll a mikrofon előtt, kihúzza magát, ezzel kiemelve mű idomait, és köhint egyet. A hangja, mint egy kisegér cincogása, olyan magas. – Akkor kezdjük a lányokkal.

Odabotladozik az emelvény két felén elhelyezett üvegdobozok közül a jobb oldalihoz. Benyúl a papír fecnik közé, kissé megkeveri a doboz tartalmát, majd kiemel egy félbehajtott lapot. Újra a mikrofonhoz áll, kihajtja a lapot. Összehúzza két sötétbarna szemöldökét, amik elütnek hajkoronája színétől, így roppant idióta látványt nyújtva.

-          Na, ez el se tudja olvasni – súgja oda Lina nővérének kuncogva.

A nő végül megköszörülve a torkát kimondja a nevet. – A 100. Éhezők Viadala női kiválasztottja az első körzetben nem más, mint Hannah Baldvyn.

Mindenki elkezd pusmogni. Amikor a kiválasztott, egy vállig érő fekete hajú, csinos lány kiáll az emelvényre, mindenki lelkesen ünnepli őt. Mivel az első körzet a Hivatásos körzetek egyike, itt kiskoruktól fogva a Viadalra készítik fel a gyerekeket. Első ránézésre Hannah ártatlan lánynak tűnik, de amint a kamera ráközelít, és hatalmas fekete szemeivel egyenesen a lencsébe néz, látszik az a kőkemény elszántság sötét tekintetében.

A fehér hajú nő ugyanezt megismétli a fiúk esetében, majd felolvassa a cetlin látható nevet. – Issei Spierry.

Az említett fiú kimegy az emelvényre, az összegyűltek ők is tapsviharral éljenzik. A két kiválasztott a hagyományokhoz híven kezet ráznak egymással, majd a mentorukkal, Octavius Johnse-szal, aki az emelvény széléről nézte végig a kiválasztást. Végül két békeőr kíséri be hármukat a Törvényszék épületébe.

- Második Körzet- zengi be Abenser hangja a kis szobát, és indul is a felvétel.
- Az idei Aratás-nap kezdetén először tapsoljuk meg szeretett elnök asszonyunkat!- a második körzetben nagy ovációval, ujjongással és tapssal ünnepelik meg az ikrek anyját, ami nem is csoda, hiszen a második körzet a Második Körzet a legnagyobb talpnyaló, és a Kapitólium kis-kedvence is. Ám az ikrek másra is gyanakodtak:
- Nézd azt a férfit! Nem ő volt ott a nyolcadik születésnapunk estéjén?- kérdezi Sebby.
- De, meg a tizediken is- bólogat Lina.
- Király, megint találkozhatunk egy pótpapival?- ironizál Sebby. Időközben elhalt a taps, és a férfi, nevezetes Andrew Goodbrack (a pótpapi) folytatja monológját:
- Mint mindig az idén is a hölgyeké az elsőbbség – és a dobozhoz lép, hátrasimítja barna haját, amibe narancssárga csíkokat húztak és kihúzza a kiválasztott hölgy nevét.
- Raven Grey, kérlek, fáradj ide mellém, és gratulálok kicsim - undorítóan mosolyog ehhez a mondatához. Raven hidegen nézi a tömeget világos-szőke frufruja mögül, rideg, gyilkos tekintettel. Körülötte megfagy a levegő, ahogy a tömeget vizslatja. Nem sok kiválasztottban van annyi, hogy a szemükbe nézzen, de gyilkos tekintettel talán ő az első, aki nézett a Nagy napon.
- Hű, rá oda kell majd figyelni- jegyzi meg sötéten Lina.
- Az nem kifejezés, ő veszélyes teremtés, látszik rajta, hogy ölni fog- válaszolta Tia.
Közben megy tovább a műsor. A fagyott levegőt Andrew próbálja oldani, de mindhiába. A legeltökéltebb körzetben meghalt a hangulat.
- Hát, akkor lássuk a bátor fiút, aki e gyönyörű hölggyel versenyez majd. Az ifjú tehát nem más, mint… Dwayne Tefurre!- Erre egy magas fiú indul meg az emelvény felé, akit hangos ováció övez. Nem csoda, hiszen talán a legnépszerűbb fiú a körzetben. Fellép Raven mellé az emelvényre és kezet fog vele, és mentorukkal, Rophus Hannsonnal, majd mindketten eltűnnek a Törvényszék épületében.

- Harmadik körzet, hátha itt is történik valami kellemes meglepetés –jelenti be Abenser, Raven-re célozva, és a közönség jót nevet a poénján. Habár, az is elképzelhető hogy az adminisztrátor mutatja nekik hogy, nevetni kell.
A Harmadik körzetben esett az eső, ami nem éppen tesz jót az ottani munkáknak, hiszen itt foglalkoznak az elektronikával. De figyeljük csak az itteni eseményeket. A körzet polgármestere lépett a színpadra, előadva unalmas beszédét. Itt még arra se vették a fáradságot, hogy átírják, minden évben ugyanaz megy. Ezután az elnök asszony felvett üzenete jött, majd Theodora Skiren, egy magas, duci barna nő kezdi meg lelkesítő beszédét. Ám eközben mindenki inkább a nőt magát veszi figyelembe. Neon-zöld kosztüm-ruhája és természetes-barna haja annyira elütnek egymástól, hogy rossz nézni a nőt. Ám minden beszédnek előbb-utóbb vége szakad.
- És most lássuk azt a bátor lányt, aki képvisel minket az idei Éhezők Viadalán!- eközben 10 centis magas sarkújával odatipeg a lány-neveket tartalmazó ládához, és kihúz belőle egyet.
- Ez a bátor lány nem más, mint Kaila Enruws! Gyere kedveském, gyere csak!- a biztatásra megindul a tömegből egy nem túl magas lány, világos hajjal. Tisztán látszik rajta, hogy halálra van rémülve. Valahogy kisétál az emelvényre, de nem néz egy pillanatra se a kamerába.
- Hűha, egy nyuszi- jegyzi meg Lina.
- Az, nézd, hogy remeg - teszi hozzá Tia.
A kamera még egy kicsit veszi a félős lányt, majd szépen visszatalál Theodorára, aki időközben áttopog a másik ládához, és kihúzza a fiút.
- Dres Kelvin, kifáradnál hozzánk?- kérdezi, és mosolyogva néz a közönség felé. Ekkor egy fiú indul meg magabiztos léptekkel a 17 évesek sorából. Magas, és magabiztos, ami ritka ebben a körzetben ekkortájt. Theodora még Megkéri Flurry Deo-t, hogy fogjon kezet a kiválasztottjaival, majd megkéri őket, hogy egymással is fogjanak kezet, és itt lejárt a munkája aznapra. A békeőrök bekísérik a kiválasztottakat és mentorukat, hogy a fiatalok érzékeny búcsút vegyenek hozzátartozóiktól és felszálljanak a vontra, ami a Kapitóliumba hozza őket.

- Negyedik körzet- jelenti be Abenser, és folytatódik a bevágás.
Végtelen tengerpart látszik a háttérben, kis házakkal, amik inkább bungalónak tűnnek, mintsem háznak. Az emelvényen már fent álla a polgármester, Alexander Wave, a mentor, és Rikki Weqve. És kezdi is a polgármester a beszédet, ami itt valamilyen csoda folytán csak nyolcévente ugyanazok. A negyedik körzetről annyit kell tudni, hogy a harmadik Nagy Mészárlás idején még hivatásos körzet volt, igen sokat veszített utána, hiszen nagyon sokan harcoltak ebből a körzetből a Lázadók oldalán, amit az ikrek anyja meg is torolt, miután beült az elnöki bársonyszékbe. Azóta egész sokat javult az emberek helyzete, de még bőven nem ott voltak, mint azelőtt. Időközben a polgármestert felváltja a videó az elnök asszonyról, bár ezt majd este a TV-be biztosan kivágják, csak még nem volt rá idejük. Lemegy a videó, ,,éljeneznek” az emberek, és Rikki veszi át a szót. Neonkék a haja, bár nem a rikítós, hanem a sötétebb fajta. Erős smink, miniszoknya, ujjatlan felső, habár borús volt az idő. És természetesen húsz-centis tűsarkú, ami tele van rakva csillogó kövekkel.
- Hát, szervusztok negyedik Körzet! Én Rikki vagyok, és azért vagyok itt hogy sose hagyjon el benneteket a remény!- jelenti be vigyorogva.
- Nekem még mindig szimpi ez a nő- jegyzi meg Tia. Eközben Rikki magabiztosan odasétál az üveg-ládához, amiben a lányok nevei vannak.
- Lássuk azt a lányt, aki a tengerpartot képviseli!- jelenti be és húz egy nevet.- Ailen Kricks, idejönnél mellém a színpadra?- Egy döbbent 17 éves lány megy föl a színpadra. igyekszik magabiztosnak látszani, bár a sírás határán van.
-  Jól van drágám, látom épségben kiértél hozzám. Mit szólnál hozzá, ha megnéznénk, ki utazik veled?- mosolyog rá biztatóan Rikki. Ailen óvatosan bólint egy aprót, és egy pici mosoly jelenik meg a szája sarkában.
- Ez az, így kell ezt!- vigyorog rá Rikki, és kihúz egy nevet a másik ládából.
Cornelius Sacravet!- jelenti be, ám senki nem mozdul. Végül megindul végre egy fiú. Elég sokáig tart, amíg kiér, ami lehet attól, hogy hátra állították, és attól is, hogy elbambult mielőtt nekivágott az embertömegnek.
- Gyere csak, fogjatok kezet, és a mentorotokkal is, ezentúl ő lesz egy darabog a papátok- kacsint egyet Rikki Alexander Wave irányába, aki odalépett, hogy kezet foglyon mentoráltjaival. Ezután két békeőr mellet eltűnik a kis csapat a Törvényszék épületében.

- Ejha, ez se volt semmi, érdekes viadalnak nézünk elébe, hölgyeim és uraim! De még nincs vége! Lássuk az ötödik körzetet!- lecseng Abenser hangja, és megjelenik az ötödik körzet képe. Sötét, szürke a kép, hiszen ilyen maga az egész körzet is. Mindenfelé maga feszültségű oszlopok látszanak, hiszen a Kapitóliumba és a körzetekbe is innen megy az áram. Egy óriási szürke épület előtt van felállítva a színpad, amin a komor polgármester épp a beszédét tartja, valószínűleg az elnök asszony beszéde után vagyunk. Végül átadja a szót Sarahbeth Leiwsonnak, egy apró kék hajú nőnek, akinek szoknyája sepri a koszos földet. Már szép kupac gyűlt össze lábainál, bár őt ez láthatóan nem zavarja. Hosszú lelkesítő beszéde alatt, amikor a kamera épp körbe mutat, látszik, hogy mindenki a szoknyáját, a koszt nézi rajta és mellette. Jó sokára végül odalép a lányok nevét tartalmazó ládához, és amíg kotorászik benne (fel se éri az asztalt) vidáman magyaráz a viadal dicsőségéről.

- Nézd, fel se éri. Minek ment el egyáltalán kísérőnek?- kérdezi hangosan nevetve Lina, de testvére annyira nevet rajta, hogy nem tud válaszolni.

Már a körzet mentora, Elle Gina se nagyon bírja visszatartani a nevetését, amire végre kihúz egy nevet.
- Körzetünk női kiválasztottja Tory Ewertew - jelenti be vigyorogva. Erre egy barna hajú vékony lány elindul a pódium felé. Egy-két másodpercig a félelem és a döbbenet játszik az arcán, aztán mintha eszébe jutna, hogy veszi a kamera, elkezd vigyorogni. Mire felér a színpadra Sarabeth a másik ládikánál nyújtózkodik. Végül elmar egyet és felolvassa.
- És társa a bátor lánynak Gayle Fuchs lesz. – A rettentően magas, szőke fiú nem lepődik meg annyira, mint társa, hanem felugrik a színpadra (aki elég magas hozzá…) és rávigyorog a tömegre, öklét dicsőségesen a magasba emelve. Hivatásosként úgy éli meg mindezt, mintha a vonat egyenesen a mennyországba röpítené.
- Most, hogy mindketten megvagytok, fogjatok kezet egymással, és mentorotokkal Elle Ginával - biztatja őket. Amint megtörténtek ezek, a békeőrök bekísérik őket az épületbe.

-A hatodik körzetben reggel óta lázasan készülnek a kiválasztásra, mindenki nagyon izgatottnak látszik – mutat Abenser a felvételre a képernyőn, ami egy fejjel magasabb nála -, hiszen tavaly, a 99. Éhezők Viadalán innen került ki a győztes, aki idén már mentorként bukkan fel a képernyőkön. És íme, itt van Nathaniel Strike!

Egy szikár, magas férfire közelít a kamera. Nathaniel először kicsit meg van szeppenve, de pár pillanat múlva eltűnik arcáról meglepetés, és kitisztulnak vonásai. Mélykék szemével egyenesen a kamera lencséjébe mosolyog, de ez a mosoly nem igazi.

-Az ott Nate! – kiált fel Sebby a vetítővászonra mutatva, Lina vidáman bólogat, hogy felismerte régi barátjukat.

- Nem is vesztegetem tovább az időt – szólal meg Abenser -, lássuk a kiválasztást.

Nate a Törvényszék előtti színpadon áll, mellette egy csinos, molett nő, kinek tűzpiros égbe meredő rövid haja a mentor vállát súrolja, dús szája vastagon ki van rúzsozva, szintén tűzpirosra.

-Annak a nőnek ott Nate mellett tényleg lángol haja, vagy csak a szemem káprázik? – Lina hunyorogva méregeti a nőt. – És neked nem ismerős? Mert nekem nagyon – teszi hozzá.

- Hát nem emlékszel rá? Ő Helenia Winklet, tíz évvel ezelőtt még világhírű modell volt, és kiskorunkban rajongtunk érte. Azóta nem hallottam róla semmit, amióta bejelentette, hogy visszavonul.

- Á, már emlékszem. Még aláírást is kaptunk tőle az egyik divatbemutatóján – mondja Lina, miközben színpadiasan néz a mennyezet felé.

Helenia magabiztos léptekkel indul meg a pódium közepén álló mikrofon felé. Odaérve megköszörüli a torkát, és így szól:

-Szeretettel köszöntök mindenkit a hatodik körzetben! Nem is szaporítom tovább a szót, kezdjük a választást a hölgyekkel.

Hosszasan kotorászik a lányok nevét tartalmazó dobozban, mire végül kihúz egy összehajtogatott cetlit. Újra a mikrofonhoz lépve felolvassa a leendő kiválasztott nevét. – Trish Haddock.

A kamera a körzetbelieket mutatja, akik mind színes, vidám – azonban visszafogottabb, mint a kapitóliumiak viselete - ruhába öltöztek, attól függetlenül, hogy az Aratás egy igen terhes időszak Panem népe – kivéve a Kapitólium – számára. Az emberek mozgolódni kezdenek, hogy utat engedjenek egy alacsony kreol bőrű lánynak. Miközben a Törvényszék felé halad élénksárga ruháját, ami tökéletesen passzol bőre sötétebb árnyalatához fel-felkapja a szél. Arcán nem látszanak érzelmek, ám egy kósza könnycsepp megcsillan a szemében, amit gyorsan le is töröl. A Trish óvatos pillantást vet Nate felé, ezt a kamera is észrevette, így most a fiatal mentorra közelít, megint. Trishsel ellentétben Nate szemei keserű fájdalomról tanúskodnak, ajkai lefelé görbülnek, mintha mindjárt elsírná magát. Hirtelen megpördül tengelye körül, és beviharzik a Törvényszékbe. Az ajtó hangos csattanással csukódik be mögötte. Trish lehajtott fejjel áll.

-És most következzenek az urak – Helenia hangja elpárologtatja a feszültséget, amit érezni lehetett ebben a néhány pillanatban. Ugyanazt a rituálét megismétli, mint az előbb, csak most az ellenkező irányban lévő dobozból húz cetlit, majd felolvassa a rajta álló nevet.

- Darren Gr…

Mielőtt még ki tudná mondani a vezetéknevet, hirtelen elsötétül a kép.

27 (külön rész)

Hahó! Elérkezett a Húsvét, ezzel együtt egy kis ajándék, amivel Titeket, Olvasókat szeretnénk meglepni, méghozzá egy kis külön résszel, aminek azért még nagy jelentősége van - megismerhettek egy igen fontos karaktert -  a történetre nézve, de nem akkora, mint egy normális fejezetnek. Jó olvasást, kellemes Húsvétot, és sose hagyjon el benneteket a remény! 

J.C.

Ajánlott zene

Nyugodt éjszaka szállt le a Kapitóliumra. Ahhoz képest, hogy néhány nap múlva Aratás, az egész város csendesen pihen. Mindenki alszik már, hogy kipihenje az előkészületek fáradalmait, az utcák is szinte teljesen kihaltak. A város fényeit mérföldekről is észre lehetne venni, olyan színpompásak és fényesek. Az ezerárnyalatú neoncsövek lángja megcsillan egy ébenfekete limuzin tökéletesen polírozott felületén, ezzel szivárvánnyá varázsolva a hatalmas járműt. A limuzin motorháztetőjén a Kapitólium ezüstös címere látszik, az autó valószínűleg az elnök asszony tulajdona lehet. A hőmérséklet kellemes, lágy szellő fújdogál, már-már nyárba hajlik az időjárás, a limuzin besötétített hátsó ablakai résnyire le vannak húzva, belülről hangos zene üvölt, ami betölti az egész környéket.  A zene mellé vidám kacaj párosul.

-         - Carlos, levehetjük már a kendőket a szemünkről? – a hang Sebastiane-től származik, mellette Lina helyeslően felnevet. Carlos, a sofőr tiltakozóan rázza a fejét, mintha a két utas látná mozdulatait, de be van kötve a szemük, így csak vakon ülnek a jármű hátuljában, várva, hogy megérkezzenek a titkos úticéljukhoz. – Még nem, kisasszony. Pár perc múlva odaérünk, addig legyenek türelemmel. Igyanak egy pohár pezsgőt, a legfinomabból hozattam önöknek. – Carlos enyhe spanyol akcentussal utasítja a lányokat.

-        -  Innánk pezsgőt, ha látnánk, merre van! – vágja rá Lina kissé cinikusan, és elkezd tapogatózni az előttük álló dohányzóasztalon, hátha rátalál a kristálypoharakra, de keze csak a vajkaramellával teli tálat találja meg. Vállat vonva belemarkol a tálkába és enni kezdi a finomságot. – Kérsz? – Sebastiane felé nyújtja a maréknyi édességet. Tia kitapogatja testvére kezét, és vesz egyet.

-       -    Mi ez? – fintorog, orra körül apró ráncocskák jelennek meg.

-        -   Vajkaramella – feleli Lina és a magasba dobva kapja el szájával a következő falatot. Diadalittasan kiált fel. – Láttad ezt? Bekötött szemmel is elkaptam.

Sebby unottan néz felé a kendő alól, holott nem látja húgát. – Szerinted látok egyáltalán bármit is, ha be van kötve a szemem? Mert szerintem nem.

Lina csak nevet.

-         -  Mellesleg, ha kívánnak még a hölgyek pezsgőt inni, közvetlen önök mellett, az ülések támlája fölött van egy kiálló tálca. Egy perc, és lesz rajtuk ital is. Mit óhajtanak? – Carlos kedvesen tájékoztatja őket. A két iker egyszerre vágja rá. – Édeset, keverve kevés szárazzal.

A kívánt pezsgők pillanatokon belül a kis tálcákon teremnek, a lányok ügyetlenül leveszik helyükről, majd jóízűen kortyolgatják.

Mindketten túl vannak már a negyedik pohár pezsgőjükön is, amikor a limuzin megáll és Carlos megszólal. – Megérkeztünk, hölgyeim.

Lina és Sebby erre rögtön felkapják a fejüket. A Kapitólium hatalmas város, vagy háromnegyed órába telt, mire odaértek. Carlos udvariasan kinyitja az ajtót, majd kisegíti a két lányt a járműből. Ahogy kiszállnak, megcsapja fülüket a hangos zene.

-        -  Levehetjük már a kendőt? – kap a fejéhez Tia, hogy lerántsa a fekete vászonkendőt, ami eddig eltakarta a kilátást szeme világa elől.

-          - Csak rajta, most már levehetik. Miss Lina, Miss Sebastiane, boldog születésnapot! – ahogy a kendő lekerül a lányok fejéről, úgy tárul eléjük a nagy, neoncsövektől fénylő épület. A bejárat színes lufikkal van körülvéve, még az épület ablakain is ballonok csüngnek.

Az ajtóban álló két szekrényméretű biztonsági őr udvariasan kitárja a bejáratot az ünnepelteknek, Lina és Tia pedig ámulva lépnek be szivárvány minden színébe öltözött emberek sokaságába. A mennyezetről lógó reflektorfények halvány színekbe burkolják az amúgy is rikító embersereget. Az ikrek szinte már egyszerűnek hatnak öltözékükben, ám így még jobban kitűnnek a tömegből. Lina egy földig érő púderrózsaszín selyemruhát, visel, melynek hátán mély vágás húzódik, mellrésze pedig apró drágakövekkel van díszítve, világosbarna haja balerina kontyba van fogva, amibe egy kicsi masnit tűzött. Sebby-n egy sötétkék térdig érő ruha van, szoknyarésze tüll, rajta apró, arany csillagok villognak, így olyan látvány nyújt, mintha az éjszakai égboltot hordaná magán. Míg Tia cipője egy hétköznapi arany balerinacipő, Lina fekete törpesarkút visel, elején ezüstösen csillogó masni van.

Amint észreveszik őket, mindenki odasereglik a két nővérhez, jókívánságokkal bombázzák őket, a lányok pedig alig bírják megköszönni a sok áldást, felköszöntést. A több száz vendég mindegyike egy-egy röviditallal kínálja az ünnepelteket, ám ők kedvesen elutasítják az érdekes löttyel teli poharakat, így is már négy pohár pezsgőt tudhatnak a szervezetükben. A buli még alig kezdődött el, de már jó néhányan dülöngélve próbálnak közlekedni a zsúfolt teremben. Az ikrek a svédasztalhoz verekedik magukat, és megcsodálják a szín szerint elrendezett süteményeket, pogácsákat, sós ropogtatnivalókat és a még számukra is ismeretlen étel falatkákat. Az asztal mindkét szélén egy-egy tálca helyezkedik el, rajta kis poharakban rózsaszínű folyadék. Ez a hánytató, hogy az emberek minél többet tudjanak enni, anélkül, hogy teljesen jóllaknának. Lina és Tia mindig is undorodtak ezektől a szerektől, szerintük gusztustalan és fölösleges a használata, nem beszélve az émelyítően édes ízétől, mintha egy üveg rágógumi illatú parfümöt innál.

-          - Nem gondoltam volna, hogy egy ilyen nagyszabású partit rendeznek nekünk. Csak egy kis baráti összejövetelre számítottam, erre idehívják a fél Kapitóliumot. – Sebby szélesen gesztikulál, kezeiben egy habos sütivel, majd újból beleharap.

-          - Tényleg, hol vannak a barátaink? Vagy egyáltalán bárki, akit személyesen is ismerünk? – Lina a nyakát nyújtogatva pásztázza a táncparkettet, és környékét, hátha megpillant egy ismerős arcot, de aztán csalódottan húzza vissza a fejét, majd meghúzza a kezében tartott poharat, majd fintorogva lecsapja a bárpultra. – Életemben nem ittam még ilyen rossz valamit. Főleg, hogy még azt sem tudom, mi ez a lötty. De azért szép a színe.

-        -  Csak a színe miatt ittad meg? – Sebby hangosan kineveti húgát.

-         - Olyan szép rózsaszín! – védekezik Lina, de a széles mosolyt nem tudja letörölni az arcáról.

Tovább iszogatnak, nevetgélnek, amikor egy magas jóképű fiatalember áll meg közvetlenül előttük. Visszafogott sötétkék öltönyében, nadrágjában, valamint fekete ingében és világoskék selyem nyakkendőjében ő is kivált a papagájok közül. Az ikrek először furcsán néznek rá, de hamar megcsillan az öröm egyforma sötétzöld szemükben, amikor felismerik a férfit. Döbbenten ülnek, alig bírnak megszólalni a meglepetéstől, végül Tia felkiált.

 – Nathaniel Strike? Ez most komoly? Mond, hogy nem csak káprázik a szemem! El sem hiszem, hogy itt vagy! Legutoljára akkor láttunk, amikor még alig tudtál járni. Hová a fészkes fenébe tűntél el annyi évre? – visítja Lina is, majd mindketten Nate nyakába borulnak, és szorosa ölelik régi gyerekkori barátjukat.

-        -  Sok dolgom volt a hatodikban – feleli Nate röviden.

-         - Csak ennyi? Sok dolgod volt? Mesélj már egy kicsit többet, annyira kíváncsiak vagyunk! – faggatja Tia, és gyöngéden vállon löki Nate-et. Mellette Lina egyetértően bólogat.

-         - Nos, emlékeztek még apámra és a kereskedelmi cégre? – az ikrek szinte egyszerre bólintanak. – Apám 44 év után nyugdíjba vonult, és rám hagyta az egész céget. Én lettem a tulajdonosa. Életem egyik legnagyobb mérföldköve volt, amikor aláírtam a teljes jogú birtoklási szerződést, hihetetlenül boldog voltam. Apám meg hihetetlenül büszke volt rám, és azt hiszem, még most is az. – Nate arcára halvány mosoly ül ki, de aztán egy pillanat múlva lelohad. – De apám meghalt.

Lina és Tia szörnyülködve kapják a szájuk elé kezeiket. – Szent ég! Annyira sajnáljuk, részvérünk apád miatt. Mikor történt? – Lina Nate vállára teszi a kezét és vigasztalóan megsimítja.

-         -  Másfél éve. De minden rendben. Anyám is lassan túlteszi magát rajta – mosolyodik el szomorúan Nate. – De ne is beszéljünk erről. Mi van veletek? Hallom, ti lettetek az új Főjátékmesterek. Ez hatalmas megtiszteltetés! Gratulálok! – a hirtelen témaváltás kicsit kizökkenti az ikreket a megrázó hír tompa fájdalmából.

-        -  Igen – veszi át a szót Sebby -, az arénával szinte teljesen készen vagyunk, már csak az apróbb simítások vannak. A kiképzőközpont elképesztő lett, majd feltétlen meg kell nézned. már csak az Aratás, és kezdődhet a showtime.

-         - Ez remek, már én is kíváncsi vagyok az arénára és a központra, hiszen a Viadalt itt fogom tölteni.

-        - Mármint a Kapitóliumban? Hogy hogy? – értetlenkedik Lina.

-        -  Mentor vagyok, így kénytelen leszek – válaszolja Nate egy vállrándítással kísérve. 

    - Ó – a lányok csak ennyit bírnak kinyögni. Mentornak lenni annyit jelent, hogy jobb esetben a támogatásoddal győzelemre segítheted a mentoráltadat, aki rosszabb esetben hátralevő életét élettelen bábként töltheti, jobb esetben élvezi ezt az életmódot; rosszabb esetben pedig végignézheted, amint minden segítséged ellenére a mentoráltad reménytelenül az aréna és a többi kiválasztott áldozat lesz. Az élet a Kapitóliumban nem egy habos torta. 

3. Fejezet- Egy különös nap

 -Lina, ébresztő!!!- Tia hangja veri föl álmából a lányt.

- Ne már! Olyan korán van!- kászolódik föl Lina az ágyából. Haja kócos az alvástól, szeme alatt meglátszanak a hajnali munka eredményei.
- Ugyan, ez a hét és vége az aréna-munkának- nővére, Sebastiane lép szobájába, kócosan, pizsamába.
- Hát, te se állsz jobban, mint én- jegyezi meg húga. – Tényleg már jövő héten Aratás? Fura, hogy elszállt az idő…
- Jaja, engem érdekel, mi lesz idén. Aki tud, tuti erőset küld, nem? Akkor itt már előre írt forgatókönyv lesz- bosszankodik Tia.
- Ez van, bár az tőlünk függ, be is tartjuk-e - mosolyodik el gonoszan Lina.
- Úgyám, és most irány, így is 3 órás késéssel számolhatunk…
- Meg 8 óra plusszal.

Az irányítóteremben van egy kicsi szoba, ahova az előkelő emberek ülhetnek be, és első kézből láthatják, azt hogy mi megy most az arénába. Elizabeth Crane ebben, az úgynevezett vetítőszobában vár iker-lányaira. Türelmetlenül dobol az ujjaival a lábán, a gyáva technikusok meg az ajtó előtt remegnek, és várják, hátha a miniszterelnök-asszony kér valamit.
- Emberek, mi ez a csoportosulás? – Sebby hangja igencsak élesen hangzott a rémült technikusok susogása között.
- Sebastiane, Lina az anyjuk van bent- szól egy női hang, igencsak remegve. ,,Remek’’ gondolja magában Elizabeth  ,,legalább még félnek tőlem’’ és vigyorog magában.
- Anya, te meg mi a jó eget keresel itt?- rontanak be a szobába lányai.
- Hiányoztak a kedves lányaim, akik ahelyett, hogy megölelnének, letámadnak- ironizál az anya.
- Szia, de hiányoztál, hogyhogy itt vagy?- zavarja le az üdvözlést Sebby.
- Hello, hogy vagy anya, mit keresel itt?- és ikertestvére sem marad le.
- Sziasztok, ti is, semmi különös, beszélni akarok veletek- minden kérdésre válasz: pipa.
- Most nem megy, majd a felkészülés idején, vagy az Éhezők Viadala után- inteti le Lina gyorsan az anyját.
- Pedig menni fog, mert fontos.
- Jó, mikor és hol?- egyezik bele Sebby. Elizabeth elfordul, és mintha a táskájába kotorászna, hagyja  hogy kibeszélni lányait a helyzetről. És jól sejtette, mert a szeme sarkából látja, hogy Lina gyilkos tekintettel néz nővérére.
- Legyen 6-kor nálam. Vacsora, elméletbe, csak hármasban, rendben, lányok?- kérdezi, miközben megfordul.
- Legyen- mormogják egyszerre, erre Elizabeth elégedett mosollyal az arcán megkerüli a lányait és elvonul.

Amint kimegy az anyjuk, az ikrek szinte egyszerre esnek egymás torkának. Egyikük sem szereti az anyjukat, aki mondhatni megbolondult, amikor az apjukat megölették. Nem mondhatni, hogy felnevelte őket, csak hát az anyjuk volt. Ezt mindketten tudták, és igyekeztek tiszteletben tartani. Csak hát nem mindig ment simán, és hát a ,,viadal-időszakban” amúgy is idegesek voltak, és nem mindig úgy reagáltak ahogy kellett volna… Jó félórát vitatkoztak, mire megegyeztek abban, hogy elmennek, lebeszélik amit akar, és egy darabig nagy ívben elkerülik az anyjukat. Hiszen ebben az időszakban nemcsak a lányok őrülnek meg. Az apjukat 26 éve ebben az időszakban ölték meg. Ilyenkor a három Crane nő kiszámíthatatlan volt. A technikusoknak ekkortájt kész rémálom az ikrekkel dolgozni, habár az utóbbi időben egyre jobban viselték a veszteségüket.

A vacsorát a nagy ebédlőben szolgálják föl. A szolgálók azt mondják ritka csoda, már az is, hogy az asszony otthon vacsorázik, nem valamelyik szeretőjénél.
- De rég nem voltunk itt- jegyezi meg éppen Sebby.
- Úgy bizony, amióta beköltöztetek a saját kis házatokba- anyjuk ezzel a mondattal jelenik meg az ebédlőbe. Kicsit nagyon kitűnt az ebédlő régies meleg-barna színei közül a neon-színekkel , amik egész ruháját befedték. Látszik anyjukon, hogy valamikor gyönyörű nő volt, de meglátszik rajta a több éves szenvedés, amit próbált eltakarni. Végignéz a lányain és csettint egyet a nyelvével
- Ejha, de kicsíptétek magatokat- Sebby egy fekete mini ruha mellett döntött flitteres felsőrésszel és fekete telitalpú szandállal, Lina fehér miniszoknyát és lila felsőt visel egy lila balerina cipővel. Ritkán hordanak divatos holmikat, mert akkor fénycsőnek öltöztek volna és fénycsövet tetettek volna be a szempillájukba, ahogy az anyjuknak volt a múlt hónapban. A Kapitóliumiaknak mindig is furcsa volt a divat-érzékük.
- Köszi, te se nézel ki rosszul- mosolyodik el Lina, szinte őszintén.
- Na, lányok, ne álljatok ott a fal mellett, gyertek, együnk-invitálja őket.
Már egy jó ideje esznek néma csöndbe, amikor megszólal Lina:
- Na, szóval, Tiával azon töprengtünk, mi az a különleges ok, ami miatt vacsorázni kellett jönnünk hozzád?
- Mert finom csirkét sütnek itthon, neked nem ízlik?- kertel az anyja.
- Anya, ez azért így is furcsa- veszi át a szót Sebby - Hiszen mi az, amit nem tudsz ott elmondani öt percbe?
- Na, szóval lányok- kezdi az előre betanult monológot Elizabeth- azt hiszem, elég idősek vagytok. Hogy mihez? Mindjárt elmondom, ha végig hallgattok. Lányok, én ennyi idősen már rég apátok felesége voltam, sőt már ti is megvoltatok. Így azt gondolom, ideje nektek is keresni valakit, hiszen nem maradtok örökre fiatalok, és kell valaki, aki elvisel titeket majd ötvenéves korotokban, hiszen nem lehettek örökké együtt, ketten a világ ellen… és- mondta volna tovább, ha nem áll föl mindkét lánya:
- Ezt mégis hogy gondoltad?- kel ki magából Lina.
- Férjhez akarsz adni? – ordítja Sebby.
- Még mit nem- jelenti ki Lina.
- Sürgősen verd ki a fejedből!- kontrázik Sebby.
- De, miért nem? Hiszen itt vagytok 27 évesen és még csak barátotok sincs!- ordít most már az anya is.
- Mert a te tökéletes példádat kéne követnünk, és most férjhez menni, hogy, ha meghal, öljünk mi is a székért, vagy ha meg minket ölnek meg, akkor hagyjunk itt gyilkosokat és gyerekeket a világra, akiket majd valaki felnevel, ha szerencsések, ha meg nem akkor meg gyilkosnak álljanak ők is?- célozgat Sebby.
- És különben is, miből gondolod, hogy nincs senkink?- kérdezi Lina.
- Naja, és azt hiszem, ezt a beszélgetést itt és most befejeztük- jelenti ki Sebby és húgával kirohannak a házból mielőtt még bárki reagálhatott volna. Már maguk mögött hagytak két utcát, mire lassítottak, hogy beszéljenek.
- Mégis hogy gondolta ezt?- kezdi Lina.
- Nem tudom, fogalmam sincs, de unom- válaszolja Sebby.
- Hogyhogy? Mármint, hogyhogy unod? Volt már ilyen?- lepődik meg Lina.
- Jaa, tavaly, nem mondtam?- kérdezi Sebby.
- Ezek szerint nem, Tia- mosolyodik el Lina.
- Bocsika, hugi, ezek szerint elmaradt- ekkor mosolyodik el Tia is.
- Semmi- nevet Lina, majd egymásba karolva ballagnak el haza a Kapitólim sötét utcáin.

2. Fejezet - Ahol a végzeted vár

Az irányítóterem tömve van fehér egyenruhás játékmesterekkel, akik mind a csúcstechnikás számítógépük virtuális világában vesznek el. Kitágult pupillákkal és karikás szemekkel kopognak a billentyűzeteken, a monitorok gyér fényével bevilágított szobát betölti a gombok halk csattogása, ahogy a fürge ujjak szaporán mozognak a szerkezetek fölött. A személyzet minden egyes tagja különféle elemeket hoz létre a századik Éhezők Viadala arénájához, amit Seneca Crane, egykori főjátékmester ikerlányai, Lina és Sebastiane terveznek. A nézők szórakoztatásáért mindent meg tesznek, hiszen a századik Éhezők Viadala egyben a negyedik Nagy Mészárlást is jelenti, amit huszonöt évenként rendeznek meg Panem országában. A legutolsó Mészárlás egy háborút hozott maga után, amit a lázadók nyertek meg, ám ők is hatalmas veszteségeket szenvedtek. A lázadás szítója egy bizonyos Katniss Everdeen volt, a Fecsegőposzáta, aki megnyerte a 74. Éhezők Viadalát, de győzelme nem volt sportszerű, mert őrülten beleszeretett a vele egy körzetből érkező kiválasztottal, Peeta Mellarkkal. Ők voltak az utolsó két életben maradt játékos, de nem akartak egymás nélkül élni, ezért majdnem öngyilkosságot követtek el egy őshonos növénnyel, a mérgező éjfürt bogyókkal. És ez vezetett a háborúhoz, mert ez a lány szembe mert szállni a Kapitóliummal, aki bosszúból a 75. Viadalon az egykori győztesekből sorsoltatott kiválasztottakat. De a bosszú visszafelé sült el, Katnisst kihozták az arénából és a 13. körzetben lelt menedéket, ahol felkészítették a lázadásra. Katniss még ma is él, de visszahúzódott a nyilvánosság elől a tizenkettedik körzetbe, hogy békében éljen a családjával.

A Viadalt a győztesek hozták vissza, akik túlélték a háborút. Először csak bosszúból, hogy a Kapitólium tisztviselőit büntessék vele – a gyerekeiket küldték be az arénába -, de a közönség ragaszkodott a folytatáshoz. Így kerültünk most ide. Eljött a negyedik Nagy Mészárlás éve.

-        -   Egyes osztag, elkészültek már az aréna alapjai, ugye? – Lina határozottan parancsoló hangjára az egyes osztag emberei heves bólogattak. – Remek. Hozzátok át a terepasztalra.

Pillanatokon belül a terem közepén lévő 3x3 méteres négyszögletű asztalon megjelenik az aréna alapja, egy szintén négyszögletű terület, benne egy kisebb hatszöggel, közepén pedig egy szabálytalan alakú csillogó kékvizű tóval. A tóból egy kör alakú emelvény áll ki, benne huszonnégy kis fellépővel. Onnan indulnak majd a kiválasztottak. Az emelvényben víz van, ám ez kissé zöldesebb, mint a lenti tó, belőle szerteágazó kis patakok folynak le a tóba, amik – kevesebb számban – folytatódnak egészen az aréna széléig.

-        -   Elképesztő – tátja el a száját Sebby, elismerően pillantva húga felé. Jó testvérekhez  méltóan igazságosan osztották el a feladatokat, így Lina kapta az aréna alapjait, Sebby pedig a körítést.

Lina csak mosolygott. – Van egy meglepetés is, de azt majd csak akkor fogod meglátni, amikor megszólal az első ágyúlövés.

-          Négyes osztag! Az aréna külső részére, a hatszögön túl kérnénk egy sűrű erdőt, az egész területet borítsátok be magas fákkal, dús bokrokkal, és ehető növényekkel. Valamint erdei állatokat is telepítsetek be a fákon levő zugokba, földi vájatokba. Ültessétek el a gyógynövényeket, amiket a kiképzésen fognak bemutatni. – Sebastiane utasításait számítógép egerek kattanásai és billentyűk kopogásai követik, nem sokkal később sorra jelennek meg a terepasztalon a kért elemek. Az ikrek elégedetten, karba tett kézzel nézik a virtuális aréna épülését az irányítóterem lépcsőjéről.

-        -  Jó – veszi át a szót Lina -, a hatszög szélétől kezdve befelé haladva két mérföldig is legyen erdő, de ez inkább dzsungel legyen. Az ehető növények mérgezőek, de a gyógynövények nem, ám azok csak külsőleg legyenek használhatóak. Helyezzetek néhány ragadozót elszórva, egymástól távol. Készítsetek barlangokat nekik, amiben elbújhatnak, mármint az állatoknak – teszi hozzá.

-          - A kiválasztottaknak készült 6 darab barlangot a tó és az erdő közé helyezzétek, kisebb sziklásokba, dombokba és a földbe mélyesztve. Az egyik legyen a bőségszaruval, ami itt, a tó szélén található egy vonalban – Sebby a kívánt helyre mutat. A terepasztal szépen alakul, az aréna erdővel borított részein sorban kinőnek a fák, az állatok betöltik a nekik szánt helyeket. A főjátékmesterek felváltva utasítják a fehér egyenruhás beosztottakat, akik buzgón formálják meg az arénát.

A hatszögű terület egyik sarkában egy átjáró található, ez az egyetlen út az aréna külső, erdővel borított részéhez, ahol semmi sem mérgező. Itt a legjobbak a túlélési feltételek, ezért viszont csak két játékos kelhet át, akik ugyanazon körzetből érkeztek. Ha már két szerencsésnek sikerült átjutnia, mások előtt „lezárul”. Ha megpróbálnak bemenni, egy erőtér a kiindulási pontjukra teleportálja őket vissza, ahol úgy juthatnak le, ahogy a Viadal kezdetekor: egyszemélyes gumicsónakokban kell leevezniük a patakokban a tóba, onnan pedig a szárazföldre. Ugyanez történik, ha az aréna területén elrejtett hat, kör alakú szerkezetre lépnek.

A hatszög belsejében, az erdő és a tó között van egy mező, rajta mindenfajta élelem ehető – azonban abból nincs túl sok -, de a víz nem iható. A tóban a víz teljesen tiszta, iható, tisztálkodásra is használható, élelem viszont nincs benne.

A bőségszaruban a kiválasztottak mindenféle fegyvereket – olyanokat is, amilyenekkel az egyes játékosok jól bánnak -, túlélő csomagokat, szárított ételt, és pót ruhákat szerezhetnek maguknak.

A hajnali órákban járhatott már az idő, amikor végeztek az aréna makettjének felépítésével, a tényleges arénát a következő napon fogják felemelni az erre kijelölt helyen.

-          Köszönjük szépen mindenkinek a munkát, mára végeztünk – jelenti be Sebby megdörzsölve fáradt, véreres szemeit. Húga sincsen jobb állapotban, a gyér fényű teremben töltött hosszú órák rendesen lefárasztották a nővéreket és a játékmestereket egyaránt.

-          Te menj csak, előre, nekem még van egy kis megbeszélnivalóm a kettes osztaggal.

Sebby vállat von, tudja, hogyha húga valamit nem akar elmondani neki, akkor azt nem is fogja, addig, amíg Lina úgy nem dönt, hogy kitárulkozik. Ugyanez megy fordítva is. Sebastiane meg sem próbál kérdezősködni, az osztagokkal – a kettes kivételével – együtt elhagyja az irányítótermet.

Tíz perc múlva már Lina is megérkezik, és együtt indulnak haza a Capitol Streeti közös lakásukba.