5. Fejezet - Gondok és gondolatok

Azt a parancsot kaptam, hogy írjak a történet-rész elé egy sűrű bocsánatkérést a borzalmasan sok késésért. :D Hát tessék, kedves olvasók: bocsi bocsi bocsi bocsi bocsi bocsi bocsi bocsi bocsi bocsi bocsi bocsi bocsi bocsi bocsi bocsi bocsi bocsi bocsi bocsi bocsi bocsi bocsi bocsi bocsi bocsi bocsi bocsi bocsi bocsi bocsi bocsi bocsi bocsi bocsi bocsi bocsi bocsi bocsi bocsi bocsi bocsi bocsi bocsi bocsi bocsi bocsi bocsi a rengetek késésért. Jah, és igen, itt a rész amiért feljöttetek a blogra ;) :)

A vonatút kinek hosszú, kinek rövid. Az első körzet kiválasztottjai csak 3 órát utaznak, a 13. körzet kiválasztottja 26-ot. Egyesek szerint ez igazságtalan, hiszen ők úgy gondolják, akik előbb itt vannak, jobb benyomást tehetnek a közönségre, támogatókat tudnak szerezni, így közelebb jutva a győzelemhez. De a bajnokokat ugyebár nem engedik addig a tömegnek a közelébe se. Az tény, hogy ez idő alatt a stylist-jaikkal, meg a mentorukkal vannak, ami lehet előny, de a vonatúton a normálisabb mentor is a csapatával van. És a mentorok ugyebár elég fiatalok, érzelmileg még stabilak, szóval ők még mondhatók normálisnak. Még. Lássuk, kinek hogy telt a vonatút, illetve a Kapitólium:

Hannah és Issei Octavius történetét hallgatják az ő Viadaláról. Nem volt benne semmi érdekes, azért nyert csak, mert jól felkészült. Habár ezt maguk is jól tudták, mivel ezt verték beléjük születésüktől kezdve. És most ott voltak. Ők a kiválasztottak. És bár csak annyit tudnak, hogy ez egy különösen kegyetlen pálya, év lesz, ők mindent megtesznek, azért, hogy élve kijöhessenek.

Az ötödik körzetből érkező vonaton érdekes hangulat alakult ki. Elle Gina Gayle egóját igyekezett helyes mederbe terelni, amíg ezt Tory az első pár órában vihogva nézett, utána magába fordult. Olyan volt, mint egy csiga, akit hiába hívogatsz, nem bújik elő a házából. Ez a fordulópont Torynál este, az Éhezők Viadala tudósítása közben következett be. Elle Gina a kiválasztottakat elemezte ki éppen, amikor Tory meglátta a negyedik körzet tudósítását. Csak bámulta a tévét. Nagyon kibukott. Azt mondogatta, hogy ez lehetetlen. És ekkor Elle Gina hangja furakodott be a tudatába:
- Ebben a srácban van valami, habár nagyon is érdekes pillantást vet a lányra, maga mellet. Még lehet belőlük bajotok. A szerelmes párokkal csak a baj van – és ezzel letudta a körzetet. Egyelőre. Ám Tory nem. Csak Cornelius érdekelte. Meg a lány, akire azt hiszi Elle, hogy belezúgott. Tory hirtelen iszonyú dühöt érzett a lánnyal szemben. Úgy is mondhatjuk, iszonyú féltékeny lett. ,,Mi az, hogy egy vonattal utazik Corneliussal? Mi az, hogy egy körzetből jönnek? Hogy jöhet ő a viadalra? Ki engedte meg neki? (mert ő nem az biztos) És mi az, hogy Cornelius valami érdeklődéssel nézett rá?” Szóval ezen a vonatút egy ego-problémát és féltékenységet szállít.

- Hé Trish! Mit csinál Nathaniel? Nem felkészítenie kéne minket?- kérdezi Darren hitetlenkedve. Hiszen ha már kiválasztották. Legalább esélye is legyen.
- Nem tudom. Lehet, meg kéne nézni?- kérdez vissza Trish.
-„Na, remek- gondolja magában Darren- egyik rosszabb, mint a másik”, és morcosan odébbáll. Trish csak jó 10 perc agyalás után veszi észre, hogy Darren nincs a fülkében. Aztán kinéz az ablakon. Teljesen besötétedett, már a csillagok is feljöttek az égre. Nagyot sóhajt, és elindul a kabinjába. Vagy Nath-ébe. Maga se tudja igazán. Végül Nathaniel ajtaja előtt köt ki, de bekopogni már nem mer. Csendesen álldogál ott jó fél órát, és a kiszűrődő telefonbeszélgetést próbálja elemezni. Nem sokat ért belőle, annyit tud, hogy van benne egy légpárnás, és párszor valami menedékhelyet emlegetnek. Végül megunja, és visszatér a kabinjába, aludni.

Cara és Aaron szinte végig beszélik az utat a Kapitóliumba. Kinek mi megy jobban, mi kevésbé. A Nagy Mészárlás témáját próbálják meg kitalálni, bár a valóságot meg sem közelítik. Ami igazából lesz az pedig ugyebár… na, hopp, ezt is majdnem leírtam. Jól van, gratulálok. Vissza a tárgyhoz. Szóval, ők ketten nagyon jól kijöttek, hiszen évek óta együtt jártak iskolába, együtt dolgoztak, jól ismerték egymást. Nicholaus, a mentoruk nagy szemekkel nézte őket, amikor látta, hogy milyen jóba lettek. Féltette őket, mert ha nagyon összebarátkoznak, akkor az arénában nehéz lesz nekik egymás ellen fordulni.

Iraina nagyon sokat sírt. Majdnem kiszáradt, mire az este sikerült elaludnia. Erwin és Sheldon először megpróbálják vigasztalni, aztán feladják, és Yvette elviszi lefektetni a kabinjába.
- Ismered őt közelebbről?- kérdezi Erwin a vacsora-asztalnál.
- Nem nagyon. Néha közös óráink voltak, de ennyi. Vagyis, azt tudom még róla, hogy gyenge természetű, és az iskolában is irtó sokat sírt. De ennyi, amit tudok - feleli Sheldon, majd figyelmét ismét a tányérján lévő brokkolinak szenteli.
- Szóval vele nem sokra megyek. Akkor ezek szerint belőled kell kihoznom a legtöbbet - gondolkozik hangosan Erwin.
- Tessék?- néz rá nagy szemekkel Sheldon.
- Semmi, semmi. Hangosan gondolkodtam - feleli Erwin.
- Ja, jó. - hangzik a válasz. Iraina az út többi részén is nagyon sokat sír. Erwin eközben megpróbálja a legtöbbet kihozni Sheldon képességeiből.

A harmadik körzetből Kaila és Dres békésen üldögélnek a szerelvényen, szinte egymáshoz sem szólnak a rövidnek nem igazán mondható vonatúton. Csak bámulnak kifelé az ablakon, szemükkel követve a villámgyorsan elsuhanó tájat. A sínek mentén húzódó fák lombjai összefolynak, egyetlen egy nagy lombkoronát alkotva, melyből számtalan barna törzs kandikál ki. Flurry, a mentoruk sem tűnik szószátyárnak, a két fiatal hallgatagságától ő is elnémul, csak a csinos pincérnővel vált halkan pár szót, mikor az teával és más finomságokkal kínálja az utasokat. Az egész vonatra nyomasztó csend borul. Pedig nincs semmi okuk erre a depressziós hangulatra. Jó esélyekkel indulnak a Viadalon, lelkileg és testileg is felkészülhettek a küzdelemre, hiszen attól, hogy nem Hivatásos körzetből érkeztek, komolyan veszik a harmadikban is a Viadalokat. Nem annyira, mint például a második körzetben, de elég komolyan ahhoz, hogy akár győztesen térjenek haza. Bár az otthoniakat jobban érdeklik a számítógépek és különböző elektronikai berendezések, mint a fizikai megpróbáltatások. Dres is inkább a „kockafejűek” közé tartozik, Kaila viszont a fizikailag jobb képességű csoportban van. Ha segítik egymást, nem fognak gyorsan kiesni a játékból.

Sharon és Toby kellemesen társalognak az időjárásról, az előző Viadalokról, és minden ilyen személytelen, üres témáról, amiről csak tudnak. Megbeszélik, hogy milyen eszközökkel sikerült nyerniük a hetedik körzetből származó – csekély számú – bajnokoknak. Gondolják, talán majd ők is ezeket a módszereket alkalmazzák.

-Csakhogy ehhez előtte rengeteget kell edzenetek – szól közbe szigorú mentoruk, Benedict. Akkoriban ő úgy győzött, hogy – faipari tudásait kihasználva – egy házikót tákolt magának az aréna legmagasabb fáján, onnan támadta le arra tévedő ellenfeleit a Bőségszaruból szerzett fegyvereivel, mint kisebb kések vagy köpőcső. Aztán összeszedte az elhullott játékosok fegyvereit, így arzenálja egyre csak gyarapodott. Szinte csak élelemért járt le a kunyhójából, aztán zsákmányával rögtön visszatért. Így sosem tudták elkapni. A végén meg csak ő maradt. – Ne féljetek, lesz időtök felkészülni, de akkor nagyon keményen kell dolgoznotok. Világos? – Fenyegető pillantásaira Sharon és Toby is hevesen bólogatnak, majd miután Benedict elvonszolja görbe orrát a szomszédos vagonba, tovább beszélgetnek, ezúttal valamivel lelkesebben.

Az egyetlen vonat, melyből nevetés hallatszik egy ilyen borús szituációban, az a tizenegyedik körzetből érkező vonat. Panna és Jesse a feszült helyzet ellenére is képesek jól érezni magukat. Ők olyan testvérpár, akik nem tudnak létezni egymás nélkül, tökéletesen kiegészítik a másikat, biztonságérzetet nyújtanak egymásnak. Mindig meg tudják nevettetni egymást, és ez most sincs másképp, annak ellenére sem, hogy tudatában vannak, talán meg fognak. De akkor legalább együtt halnak meg. Így számukra sem olyan rosszak a kilátások, főleg, mivel kiválóan értenek a gyógynövényekhez és az állatokhoz is egyaránt, legyenek azok bármilyen környezetből valóak. Otthonukban volt idejük rendesen kitanulmányozni ezekez a dolgokat, mivel a tizenegyedik körzet növényvilága igen változatos. Hozzájönnek még az iskolában tanultak az állatokról. Alaska Quinn, mint jó mentor felkészíti őket ez alatt a vonatút alatt az előrelátható esélyeikre a Viadalon. Közben beszélgetnek, nevetgélnek. Egyikük sem érzi igazán a halált.

Ennek ellenkezője a tizenkettedik körzet szerelvénye. Mackenzie idegileg összeroppant, amióta csak beterelték a Törvényszékbe, sír. Megállíthatatlanul zokog és senki a vonaton nem tudja megvigasztalni. Mondjuk, Steven meg sem próbálja. Ő csak ül, egy sötét sarokban és maga elé bámulva hallgatja a körülötte zajló eseményeket. Fel sem pillant, még akkor sem, amikor a nevét mondják. Eléggé magának való, talán így dolgozza fel a vele történteket. Mindezek mázsás súlyként telepszenek a kiválasztottak vállára, az már csak rajtuk múlik, hogy birkóznak meg vele. Steven például hallgatással, Mackenzie pedig sírással és őrjöngéssel. Isaac, a mentoruk ugyan nem mondja a szemükbe, de nem jósol nekik fényes jövőt. Steven borzasztóan sovány, alig van benne erő, nem is merték elküldeni a szénbányába, azóta sem változott. Mackenzie fizikailag erős, de a lelke roppant törékeny, mint a porcelán. Isaac megpróbál majd mindent, hogy elősegítse őket, de ez nem lesz könnyű.

A nyolcadik körzet kiválasztottjaival nem történik semmi szóra méltó. Csak a tipikus. Xenia taktikai megbeszélésekkel traktálja Kate-et és Kristofot, ám azok csak félig figyelnek. El vannak merülve saját problémáik tengerében, végül elvesztik a fonalat mentoruk hosszú beszédében, és egyedül maradnak a gondolataik örvénylő hadával a fejükben.

Az egyetlen körzet, ahonnan két lány jön, a tízedik. Dena és Mirah jól kijönnek egymással. Nem szólnak sokat egymáshoz, de amikor igen, valami kapocs látszódik kifejlődni köztük. Alberta szerint igaz barátság fog megköttetni. Ő is így volt vele. A társával sokat beszélgettek, egyre jobban megismerték egymást, amíg a Kapitóliumba értek, nagyon jó barátok lettek. De mikor bekerültek az arénába egy a kapocs kettészakadt, amikor Herriettát (így hívták Alberta társát) meggyilkolták a negyedik napon. És mindezt az ifjú mentor a saját szemeivel látta. Borzasztó élmény volt, nem kívánna senkinek sem hasonlókat, mégis hagyta, hogy Mirag és Dena összebarátkozzanak, mert még egymás segítségére lehetnek, egymás lelki támaszai lehetnének. És ez segít átvészelni az éhezők Viadalát.

Raven éppen a kedvenc kését élesíti, ami már így is simán átszúrná a vagon oldalát. De a fiatal lány azért biztosra megy, hogy akár egy kőfalat is könnyedén szétszeleteljen vele. Egész idő alatt, csak arra tud gondolni, hogyan ölje meg ellenfeleit, hogy a végén már csak ő maradjon. Kiskora óta nagy álma a Viadal bajnokának lenni, most elérkezett a tökéletes idő. Az ő ideje.

Dwayne sem idegeskedik, fejében csak úgy cikáznak a különféle gondolatok a Bőségszarunál eljövendő vérfürdőről. Ez szinte már hagyomány az Éhezők Viadala történetében. Amikor eldördül az ágyú a gyávák sarkon fordulva elfutnak, ám a vakmerőek megostromolják a Bőségszarut, s mindenkit, aki az útjukba kerül, félrelökve megszerzik a hívogató fegyvereket, túlélő-készleteket. Dwayne az utóbbit tervezgeti, fejében újból és újból lejátssza, mint egy film, amit visszatekernek, hogyan tervezi el minden egyes lépését. Viszont fogalma sincs, mi hogyan fog kinézni, hol lesz egyáltalán az aréna. Semmi sem biztos, mégis biztosra akarnak menni mindketten; Raven és Dwayne is.

- Gyere, mutatok neked valamit! – Cornelius karon ragadja Ailent, majd ellentmondást nem tűrően vonszolni kezdi a vonat vége felé. Ailen hiába próbál tiltakozni, a fiú erősebb nála. – Ne is próbálj meg ellenkezni, tetszeni fog!

- De, ha észreveszik, hogy eltűntűnk… - kis szünet. – Nem szabadna itt lennünk.

Cornelius elengedi a füle a mellett Ailen szavait, csak húzza maga után tovább a lányt. – Csak pár perc. Fel se fog tűnni nekik. Ígérem, nem maradunk tovább.

A szerelvény végére érnek, az utolsó vagonba. Középen egy vékony falétra áll, a vagon tetején pedig egy ablak helyezkedik el. Cornelius fogja magát, elkezd mászni a létrán, kinyomja az ablakot, majd a szűk nyíláson feltolja magát, és eltűnik. Ailen kis habozás után követi a példáját. „Mi lesz ebből!” gondolja, de akkor megcsapja a fejét az óriási erővel suhanó szél. A kocsi tetején állnak, melynek széleit derékig érő kerítés veszi körül. Borzasztóan fúj a szél, Ailen sötét fürtjeit szinte már tépázza. Cornelius felszabadultan körbefordul egyet, majd lehuppan a földre. Megpaskolja maga mellett a vagon tetejét, jelezve, hogy Ailen is üljön le. A lány úgy is tesz. Itt lent, már kisebb a szél ereje.

- Eszméletlen, nem gondolod? – fordul a lány felé Cornelius. – Fantasztikus a kilátás. Olyan szabadság érzetem van itt. Mintha nem is a Viadalra utaznánk a Kapitóliumba, hanem egy nyaralásra. Milyen jó lenne vakációzni egyet, és csak úgy elfelejteni ezt az egész káoszt ott lent – mutat az ujjával lefelé.

- Én még sosem voltam vakáción – ismeri be Ailen. – Bár a negyedikben szinte minden nap egy vakáció. Minden nap lemegyünk a tengerhez, minden nap fürdünk benne, minden nap halászunk, hálót szövünk. Minden hétágra süt a nap. De nekem a nyaralás mégsem ezt jelenti.

- Akkor mit? – kérdi érdeklődve a fiú.

- Nekem a nyaralás az új helyek felfedezését jelenti. És most a Kapitólium nem számít új helynek. Ez az első alkalom, hogy látom a híres-neves Kapitóliumot, de a tudattal, hogy már soha nem térek vissza onnan, egyáltalán nem nevezhető bármilyen nyaralásnak. Én félek, Cornelius – Ailen már a könnyeivel küszködik.

- Nem is kell erre nyaralásként gondolni. Gondolj rá úgy, mint egy egszerű kiruccanásra – Cornelius hüvelykujjával letörli Ailen kicsorduló sós könnyeit.

- Nem ugyanaz a kettő? – nevet fel keserűen a lány.

- Nem! – vágja rá a fiú gyorsan. – Egyáltalán nem ugyanaz. A kiruccanásról mindig visszatér az ember. Ugyan lehet, megsebzetten, de visszatér. Egy vakáción akár ki is nyúlhat az ember, ha nem vigyáz; összeszed valami halálos nyavalyát és kész. Gondolj a Viadalra úgy, hogy csak kimegyünk a tengerhez halászni. Vagy kifogjuk az aranyhalat, vagy üres kézzel megyünk haza, de a lényeg, hogy hazamegyünk.

4. Fejezet - Az Aratás napja 2. rész

-Darren Gre…

Ekkor hirtelen elsötétül a kép a kivetítő teremben.

Sebastiane és Lina értetlenül pislognak a sötétségbe. Lina tapogatózva feláll, majd nővéréhez fordul – legalábbis arrafelé, amerre véli, hogy Tia van.

-Mi történt? Mi a neve a kiválasztottnak? Tia, merre vagy? – bombázza kérdésekkel ikertestvérét.

- Biztos áramszünet. Vagy valami kicsapta a biztosítékot. Menjünk, nézzük meg – azzal feláll, kitapogatja Lina kezét és maga után húzza a sötétben. Lassan botladoznak a vetítőszoba kijárata felé, mikor megtalálják a kilincset, kilépnek a folyosóra, melyet a lemenő nap fénye borít narancssárgába. A lányok hunyorogva mennek tovább a folyosón, szemüket bántja mindennemű világosság.

- Cicero!

Sebby hívására egy kopott overallos sörhasú férfi terem előttük, nadrágja térde ki van szakadva a sok földön kuporgástól. Cicero az ikrek villájának gondnoka, bármilyen műszaki probléma van, ő rögvest megoldja. Valamint ő gondozza a kertet is.

-Hölgyeim, már rajta vagyok az ügyön. Áramszünet van, egy perc, s újra lesz áram. Az Aratás napi felvételeket nézték?

- Köszönjük, Cicero. És igen, azt nézzük. Pont a felénél kapcsolt ki – felelt Lina.

- Menjenek nyugodtan vissza a vetítőbe, addig visszacsinálom az áramot.

Sebby és Lina így is tesznek, ahogy Cicero mondja. Ahogy visszatérnek a terembe, máris újra elindul a felvétel, mintha mi sem történt volna. A lányok gyorsan helyet foglalnak egymás mellett a bársonyszékekbe.

-…iner. – fejezi be Helenia a kiválasztott nevét a hatodik körzetből. A fiú felmegy az emelvényre Trish mellé, kezet fognak egymással, majd az idővel előbújt Nate-tel is, kinek arcán megint átsuhan a gyötrő fájdalom, mikor Trish-hez ér. Kicsit tovább fogják egymás kezét, mint az ilyenkor illendő lenne, de az embereknek ez nem tűnik fel. Végezetül Helenia betereli őket a Törvényszékbe.

Az adás a hetedik körzettel folytatódik, melyet Abenser be is jelent harsogó hangján. Egy idő után már irritáló a hangszíne, de ez a kapitóliumiakat bizonyára egy cseppet sem zavarja, amíg van min szórakozni.

Ahogy a légi felvételek a körzetet mutatják, mindenfelé sűrű lomkoronájú erdőket lehet látni, mikből rajokban szállnak fel a színpompás madarak. A következő képkockák már a kiválasztás pillanatait ábrázolják, a színpadon rendre fent vannak a neveket tartalmazó üveggömbök, mint az előző körzetekben is. A férfi, aki a neveket húzza, egy magas, sovány, beesett arcú negyvenes. Az idő és a monitorok előtt eltöltött évek mély szarkalábakat húztak a szeme alá. Üveges tekintetét egy vastag keretes szemüveg fedi, csontos arcával szinte már nevetséges látványt nyújt. A ruhák lógnak rajta.

-Morflingfüggű aktakukac – állapítja meg Lina.

A férfi nem időz sokáig, bárminemű köszöntés vagy bevezetés nélkül a lánynevekkel teli gömbhöz megy, és azonnal kihúzza az első keze ügyébe kerülő papírkát.

-Sharon Palveens. – A hangja erőtlen és halk. A kiválasztott lánynak csak lassan esik le, hogy az ő neve hangzott el. Barna loknijai föl-le ugrálnak miközben az emelvény felé halad, a szája sírásra áll. Óvatosan felmegy a lépcsőn, és megáll a mentora, Benedict Newcastle mellett. Kisvártatva elhangzik a másik név is. – Toby Mileon.

A fiú sem reagál másképp, mint Sharon, kivéve, hogy ajkait egyetlen keskeny vonallá préselve össze fojtja magába az érzelmeket.

-Nem túl nyerő páros – jegyzi meg keserűen Sebby.

A nyolcadik körzet tele van zsúfolva textil-gyárakkal, és egyforma, unalmas lakóházakkal. A főtéren az emberek is mind szürke egérkéknek öltöztek. A lehangolóan egyhangú tömegből csak a pódiumon álló színes egyéniségű hölgy tűnik ki.

-Köszöntök mindenkit ezen a csodás napon, az Aratás napján! Én Amelia Whithcock vagyok. Ma kiderül, melyik két bátor fiatal fog az idei Éhezők Viadalán részt venni. Kezdjünk is hozzá! – szélesen vigyorogva tapsol kettőt. Karcsú testén szűk, zebracsíkos ceruzaszoknya, melynek minden egyes csíkja más-más színben tündököl, hozzá pedig ugyanilyen mintázatú lenge blúz díszeleg. Mindezek mellé szőrős bokacsizma társul.

Amelia először a lányok, majd a fiúk gömbjéhez megy, majd visszalépve a mikrofonhoz, egymás után olvassa fel a neveket. Rendhagyó módszer, általában mindenhol ugyanúgy zajlik le a választási rituálé, ám Amelia mert változtatni – habár csak egy aprócskát is.

-A kiválasztottak nem mások, mint Kate Alessiano és Kristof Olivers.

Kate és Kristof egyszerre indulnak el, útközben egymás mellé szegődnek. Kate jóval alacsonyabb társánál, alig ér Kristof válláig. Felérve a színpadra kezet fognak mentorukkal, Xenia Globe-bal, arcuk közben közömbös. Elszántnak tűnnek, ám nem látszanak elég erősnek.

-Lássuk a kilencedik körzetet – jelenti be Abenser, és mögötte a stúdióban máris megjelenik az említett körzet légi felvételei. Körben amerre a szem ellát gabonamezőket látni, még a horizonton túlra is kiterjednek. Középen egy kis falu helyezkedik el, takaros kis pirostetős házakkal. Errefelé az emberek mindig nagyon életvidámak, talán ez a legszabadabb körzet Panemben – már, ha egy körzetet szabadnak lehet nevezni. Az emberek gondtalanok és szinte állandóan mosolyognak. Viszont a gabonaföldeken rendesen meg van kötve a kezük, munkaidejük keményen be van táblázva, és súlyos büntetés jár annak, aki akár egy percet is késlekedik az elvégezendő munkájával. Ezen kívül azt csinálnak, amit csak akarnak.

A szüntelen jókedv ellenére ma mindenkinek az arcán látszik némi aggodalom, amit erőltetett mosolyokkal próbálnak leplezni. De ez nem mindenkinek sikerül.

A Törvényszék előtti színpadon élénksárga nyári maxiruhás nő – Rosemarie Halegarry - áll, lábán vékony pántú bőrsaruval. Még a szettjéhez illő óriási napszemüveget is hord, mintha tengerparton lenne. Rövid barna hajában sárga pitypangok díszelegnek. Szája élénkvörös rúzzsal van kifestve, olyan közel tartja ajkaihoz a mikrofont, hogy azok halványpiros foltot hagynak maguk után.

-Üdvözöllek benneteket, kilencedik körzet! Szép napra virradtunk ma mindannyian: megtudhatjuk, hogy közületek kik vesznek részt a 100. Éhezők Viadalán. Mint, ahogy az illik, hölgyeké az elsőbbség.

Rosemarie hosszasan kotorászik a gömbben, mire kihúz egy cetlit, színpadiasan a magasba emeli, mintha egy serleget tartana a kezében, amit a helyi futóversenyen nyert meg. Nem teszi le a kezét, ameddig a mikrofonhoz nem ér, ott kihajtja és felolvass a rajta látható nevet: - Cara Vecs.

Az emberek zúgolódni kezdenek, majd végül egy világos barna hajú lány válik ki a tömegből. Haja kontyba fogva, és egy apró fehér virág van belé tűzve. Sötétlila blúzt visel, sötét farmerrel, amelyek kiemelik bőre sápadtságát. Nem tudni, hogy a félelemtől és megdöbbenéstől sápadt el vagy alapból ilyen fehér a bőre, mintha márvány lenne. A tekintete az utóbbit sugallja, bátornak látszik, harciasnak, ahhoz képest, hogy egy ilyen barátságos körzetből való. Felér a színpadra és megáll. Kezeit hátra teszi, szemeivel a tömeget pásztázza. Szemei fájdalomról tanúskodnak, amikor tekintete megállapodik valamin. Vagy valakin.

-És most következzenek az urak – kuncog Rosemarie, és már a gömbnél is terem, húz, végül felolvassa a nevet.

- Aron Haddock.

Egy magas, szemüveges, sötétbarna hajú fiú indul el az emelvény irányába. Menet közben halvány mosolyt ereszt el néhány embernek, akik a nevét kiabálják. Úgy tűnik, népszerű az itteniek körében.

A szokásos kézfogás a mentorral – itt Nicholaus Eisenhower – sem maradhat el, majd Rosemarie maga mellé állítja a kiválasztottakat.

-Akkor tehát Cara és Aaron képvisel titeket a 100. Éhezők Viadalán. Nagy tapsot a bátor kiválasztottaknak! – ösztönzi az embereket Rosemarie, de csak pár ember tapsol. A többiek hallgatnak, néhányuk arcán a megkönnyebbülés látszik, hogy nem őket választották, másokén pedig az együttérzés.

A tízedik körzet viszonylag kicsi alapterületű, a házak között tágas hely van az állatoknak, szinte minden lakóépület mellett megtalálható egy-egy kisebb-nagyobb ól vagy kerítéssel elkerített legelő. Az emberek ugyanis kötelesek legalább kettő – egy hím és egy nőstény – állatot tartani. Lehet az ló, szarvasmarha, sertés, juh… a lényeg, hogy együtt szaporodóképesek legyenek. A lovakat, teheneket és juhokat tavasszal kihajtják a körzet mellett elterülő elektromos árammal töltött kerítéssel körbevett hatalmas mezőre legelni, nyár végén vagy kora ősszel pedig visszaterelik otthonukba őket. Mivel kevesen laknak a körzetben és az utóbbi időkben súlyosan megszaporodtak az állatok, ezért igen nagy szükség van a férfi munkaerőre. Hét évvel ezelőtt a körzet egy megállapodást kötött a Kapitóliummal, miszerint csak lányokat választanak ki az Aratás napján, a fiúk pedig kötelesek végezni eközben a kemény munkát.

Ezért most csak lányok állnak a színpad előtt, megszeppenve. A nő, aki kihúzza a neveket, karikás szemeivel pásztázza a szebbik nem ifjú képviselőit. – Köszöntöm a hölgyeket a 100. Éhezők Viadalának Aratásán! A nevem Herma Hall, és idén engem illet a megtiszteltetés, hogy kihúzom a Viadalon résztvevők neveit. Most vagyok itt először, és igen nagy megdöbbenésemre szolgál, hogy ennyi szép hölgy közül kell választanom. Sajnálnám a csinos pofitokat, ha az arénában vesznétek oda – kijelentése elég tapintatlan, a lányok még jobban megijednek e szavak hallatán. Pedig Hermának inkább az lenne a dolga, hogy lelket öntsön beléjük, nem közölni velük, hogy nagy valószínűséggel meghalnak.

-Akkor hát vágjunk bele!

Herma odavánszorog az egyetlen üveggömbhöz, ami a színpadon áll, és egyszerre két cédulát húz belőle.

-Az egyik ifjú hölgy, aki részt vesz a 100. Viadalon nem más, mint Dena Stief! – kis hatásszünetet tart, amíg meg nem pillantja az említett lányt, majd folytatja. – És társa pedig Mirah Lue.

Elindul a másik lány is, akinek fakószőke hullámos haját kócosra fújja a langyos szél.

Egyikük sem látszik túl boldognak, Mirah még el is sírja magát, bármilyen erősen is próbálja visszatartani a könnyeit. Alberta Tames, a mentoruk kedvesen vigasztalja őket, ám ezzel nem sokra megy, Denát és Mirah-t annyira elfogta a félelem, hogy végül be kellett kísérni őket a Törvényszékbe.

-Eme drámai jelenetek után következzék a tizenegyedik körzet – újra Abenser hangját lehet hallani, az utóbbi felvételek alatt nem igen szólt bele, biztos meghatódott a kiválasztottak reakcióin.

A tizenegyedik a mezőgazdasággal foglalkozik, a gabonanövényeken kívül minden zöldség, gyümölcs megtalálható, mivel előbbiek termesztése a kilencedik körzet feladata. Egész Panemben a tizenegyedik a legnagyobb területű körzet, a mezőgazdasági növények rengeteg helyet foglalnak el, de az emberek is kényelmesen elférnek, még úgy is, hogy itt a legnagyobb a népsűrűség – persze csak a Kapitólium után. Itt a legmelegebb az időjárás is, ezért az emberek néger- vagy kreolbőrűek a sok napsütése óra miatt, amit a termőföldeken töltenek.

Ugyanakkor a tizenegyedik a legszegényebbek közé tartozik, és a közbiztonságot is nagyon szigorúan veszik, mivel az emberek eléggé „forró természetűek”.

A Főtéren az emberek koszos ruháikban álldogálnak, mosdatlanul, mivel új ruhákra nincs nagyon pénzük és a víz is hiányszámba megy. Még az ivóvizet is fejadagokra osztották be, ahogyan az élelmiszereket.

A színpadon ott áll Erickson Lawsely, aki majd a neveket húzza ki a gömbökből, és Alaska Quinn, a leendő kiválasztottak mentora. Erickson egy rövid köszöntő után sorban a gömbökhöz megy, húz egy-egy nevet, és a mikrofonhoz érve felolvassa azokat.

-Ó – nyögi ki, miután megpillantotta a két nevet. – A két kiválasztott tehát Panna Rothen és Jesse Rothen.

Jesse és Panna egymás mellett állnak, és összenéznek, mielőtt elindulnának a színpad irányába. Mindketten alacsonyak, a lánynak göndör sötétbarna a haja és sötét a szemöldöke, a fiúnak viszont karamellszínű haja van. Első ránézésre egyáltalán nem hasonlítanak egymásra.

Ahogy felérnek, Erickson felteszi a kérdést, ami valószínűleg egész Panemet foglalkoztatja, miközben az adást nézi. – Mondjátok csak, ti testvérek vagytok?

Panna magabiztosan válaszol. – Igen, ő a bátyám.

Mindeközben egyikük szeme sem rebben.

-Úgy látszik, egy testvérpárral van dolgunk. Ilyen is ritkán esik meg Panem történelmében. Micsoda egybeesés! – ámuldozik Erickson. – Hölgyeim és uraim, a tizenegyedik körzet képviselői a 100. Éhezők Viadalán: Panna és Jesse Rothen.

A testvérpár kezet fog Alaskával, és eltűnnek a Törvényszékben.

-Ezt a rengeteg izgalmat, kedves nézőink! Ezt a rengeteg drámát! Izgalmas Viadalnak nézünk elébe! – Abensert nagyon felpezsdítik a látottak. – Következzen a tizenkettedik körzet.

A műsorvezető színpadiasan a képernyő felé tárja karját, és rögtön elindul a felvétel.

A tizenkettedik a legszegényebb körzet mindközül, és a legkisebb is.

A lázadás óta a közbiztonság gőzerővel munkálkodik mindenféle ellenálló viselkedéssel szemben, legyen az egy egyszerű „nem”, válaszként a békeőröknek. Az itteniek rettegnek és éheznek és fáznak.

A házak elég szegényesek, az emberek szakadt ruhákban gyülekeznek a téren. Evelyn Tallerion húzza neveket, miután lelkesítő beszéde nem sikerült túl fényesre. Az emberek ugyanolyan unott és fáradt arccal fogadták, mint bármilyen, a Kapitóliumhoz kötődő dolgot.

-A női képviselőtök Mackenzie B. – Evelyn értetlenül néz a cédulára. – Csak ennyi, hogy B.?

Egy sötét bőrű és fekete hajú lány bújik elő a gyéren álló embercsoportból. Apró léptekkel felmegy a színpadra, és csak ennyit mond: - Igen, csak B.

-Rendben, akkor lássuk, ki lesz a társad.

Evelyn gyorsan kiválasztja a keze ügyébe kerülő első cetlit. – Steven Beck.

Egy alacsony fiú indul el, alig látszik ki sötét feje az embere közül. Végül ő is felér, kezet fognak a mentorukkal, Isaac Kinsey-vel - akit eléggé megviselt az idő és a sok drog -, majd ők is a Törvényszékbe mennek.

-És műsorunk végéhez közeledve az utolsó körzet, a tizenharmadik következik.

A tizenharmadik a földdel egyenlő, a felszínen nincs semmi néhány kósza fát, bokrot leszámítva. De néha a felszín alá kell nézni. És akkor megpillanthatjuk azt a földalatti csodát, amit tizenharmadik körzetnek hívnak. Az itteniek olyanok, mint a hangyák: szorgosan dolgoznak a percre pontosan beosztott napjaik közepette. Az Aratás napját itt egy hatalmas aulában rendezik meg, mintha a földfeletti körzetekben lenne. De itt nincs törvényszék, az emelvény mögött csak egy lift várja, hogy a felszínre szállítsa a kiválasztottakat.

Yvette Von Woods köszöntőjét követően, a nő elvégzi a szokásos rituálét. – A női kiválasztott nem más, mint Iraina Elwender. – Yvette hangja magas, és dallamos, egy szép zene.

A lány kimegy, szemében a félelem tükröződik, sír. Erwin Evans, a mentor magához öleli, hogy vigasztalja, de Iraina ettől csak még jobban zokog.

-A férfi kiválasztott pedig Sheldon Shanes.

A fiú, aki kimegy csontsovány és holtsápadt. A kék, lila és zöld erek tisztán látszanak vékony bőre alatt. Sheldon és Iraina kezet fognak Erwinnel, Iraina még mindig megállíthatatlanul sír. Erwin betereli őket a liftbe, végül bezárul az ajtó, elválasztva őket családjuktól, barátaiktól, ismerőseiktől.

-Ez volt tehát az Aratás napja, meg vannak a kiválasztottak a 100. Éhezők Viadalára. Ne feledjék, hölgyeim és uraim, jövő héten már kezdődik is a Viadal. De addig még sok izgalmas felvételt mutatunk önöknek a kiképzésről, a játékosok bemutatkozásáról a játékmesterek előtt, és persze az interjúkat élő adásban tekinthetik meg. Műsorunk véget ért, viszlát legközelebb! – Abenser szélesen mosolyogva vadul integet a kamerába. 

4. Fejezet - Az Aratás napja 1. rész

Üdvözlet! A fejezeteket, amint láthatjátok mostantól kéthetente hozzuk, mivel nem bírjuk az iramot, minden igyekezetünk ellenére sosem vagyunk készen a résszel. Szóval ritkábban számíthattok a frissekre. Ám most egy igen hosszú példánnyal készültünk (Wordben 6 oldal). Reméljük tetszik, és igyekszünk a következővel. Addig is jó olvasást, és sose hagyjon el benneteket a remény!

Telik az idő, amióta a testvéreket elhagytuk az utcán. Még őrültebb élet, még őrültebb tempó, amiben az arénát készítik. Az Aratás előestéjén a megszokott kis ünnepség van az irányítóterem dolgozói között, hiszen befejeztek egy újabb remekművet, az aréna teljesen tökéletes, nincsenek technikai hibák, bárhol, bármit fölvesznek a kamerák, bármelyik állatot vagy éppen növényt irányíthatják, holnap már csak a fegyvereket helyezik el, illetve az arénába vonulás estéjén az élelmet. Igen, és itt kezdődik az igazi munka.

- Köszönöm mindenkinek a munkát, azt hiszem, egy újabb remekművet állítottunk elő - kezdi a beszédet Tia.
- Ám a munkának még közel sincs vége, úgyhogy ha lehet, maradjanak józanok, hiszen még az emberekkel is kell dolgozni,- folytatja a beszédet Lina, kis kuncogás közepette.
- De ez a délután a miénk, egy kis ünnepség és mindenki mehet haza a családjához megnézni, kivel is lesz dolgunk idén- fejezi be Tia beszédüket. Leszállnak az emelvényről, amin addig álltak, és elvegyülnek az Aréna-központ irányítójában. Mindenki beszélget, vidámak, hiszen vége az első ,,felvonásnak”, ami a technikusok számára a legnehezebb, hiszen az alapoktól kell indulniuk minden egyes évben. Az ezután következő munka arra épül, milyenek is az alapok.

Másfél óra múlva már csak az ikrek, meg néhány takarító volt az épületben. Tia popcornt csinált, Lina telefonon keresztül a felvételekért veszekedett a tv stúdióval.
- Mi az, hogy nem adják ki a felvételeket? Nekünk is dolgoznunk kell azon, fel kell mérni a kiválasztottakat, hogy kellőképp fogadhassuk őket! .... Nem, nem érdekel a szabályuk, az Arénát és szálláshelyet készítjük elő, és mi már abból is következtetéseket vonunk le. Ezen kívül adná végre a főnökét?- kel ki magából dühösen Lina.
- Lin, nyugodj le - szól rá nővére és kikapja a kezéből a telefont. – Ja, és vigyázz a popira, még odaég! - húga a szemét forgatja, de elfordul és hallgatózik, hogy intézi az ügyet a nővére.
- Kellemes délutánt kívánok, itt Sebastiane Crane beszél, ön az igazgató? …Igen, az elnök asszony lánya vagyok, és azt szeretném megkérdezni, hol maradnak a felvételek? … Igen, a mai napi… Uram, nekünk azokkal dolgozni kell, de ha gondolja, felhívhatom az anyámat, hogy hátráltatja a Viadalt, és feleslegesen bosszantja a lányait… Igen, megkaphatjuk? Öt percen belül itt van? …Nagyon szépen köszönöm… ,és holnap találkozunk az interjún meg a felvonuláson … Igen természetesen a húgom is ott lesz…- Lina a szemét forgatja, Sebby próbálja visszatartani a röhögést - Rendben, nagyon szépen köszönjük, viszlát. - Sebby leteszi a telefont és önelégülten néz a húgára:
- Látod, így kell ezt elintézni.
- Mert én már kértem neked az igazgatót, tehát onnan sima ügy- védekezik testvére. Csengetnek. Lina elfut, hogy fogadja a szalagokat, Tia pedig befejezi addig a popcornt. Amint tálcára teszi a két tálat a kólával, megáll húga az ajtóban.
- Ezt nézd mit szereztem- és boldogan legyezi magát a DVD-vel.
- Irány a vetítőszoba, és lássuk az idei termést! – Sebby berakja a lemezt a lejátszóba, majd egy gombnyomással elindítja. Mikor már mindketten kényelmesen elhelyezkedtek a vetítő negyedik sorának két középső, fekete bársonyborítású székébe, Lina előveszi az univerzális távirányítót, megnyomja a kis piros gombot, és a felvétel elkezdődik. A széles vásznon megjelenik a Kapitólium címere, majd egy pillanatra elsötétül a képernyő. Hirtelen felvillan az újabb képkocka, rajta Abenser Phuilttal, a Viadal narrátorával, és számos tv műsor vezetőjével. Ceasar Flickerman után, most ő a kapitóliumiak nagy kedvence. Abenser szélesen vigyorogva üdvözli a közönséget, a nép pedig hatalmas ovációval fogadja a szinte már papagájnak öltözött férfit. A haja égnek meredve sárgállik – szinte már neonosan villog, mintha egy fénycső lenne a haja -, kék, zöld, fehér össze - vissza csíkos zakója és nadrágja szemkápráztató. Miután a tömeg lecsillapodott, Abenser rögtön belevág a közepébe.

-          És kezdődik az idei Aratás napja! Nagyon sok ifjú tehetséget sorsoltak ki idén is, és micsoda egyéniségek! Na, de ne húzzuk tovább a szót, lássuk, mi történt az első körzetben! – hangja üvölt a hangszórókból. Elindul az első körzetbeli Aratás napi műsor, az Abenser mögötti óriási képernyőn. A tömeg egy emberként ujjong.

Az első körzet a Kapitóliumtól nem messze található, nem tartozik a legnagyobb körzetek közé, de kicsinek sem mondható. Minden évben az Aratás napján az egyes körzetek lakói, kivétel nélkül a körzetük Törvényszéke előtt gyülekeznek – ez most sem volt másképpen az elsőben. A kamerák az embertömeget veszik, a háttérben látszik, hogy még néhányan feliratkoznak a jelenléti ívre. Mikor már ők is beállnak a többiek a közé, a polgármester mond egy rövid beszédet. Általában minden második évben ugyanazt a beszédet veszik elő, mert lusták írni egy újat. Azt hiszik, az embereknek nem veszik észre, de elég feltűnő, ha kétévente deja vu érzésed van a szónoklat közben. A polgármester befejezvén mondandóját, átengedi a helyet egy hófehér parókás nőnek, aki szűk, élénk rózsaszínű kosztümjében és tízemeletnyi magas tűsarkújában előretipeg (alig tud járni). Miközben mozog, haja a combját verdesi, olyan hosszú.  Megáll a mikrofon előtt, kihúzza magát, ezzel kiemelve mű idomait, és köhint egyet. A hangja, mint egy kisegér cincogása, olyan magas. – Akkor kezdjük a lányokkal.

Odabotladozik az emelvény két felén elhelyezett üvegdobozok közül a jobb oldalihoz. Benyúl a papír fecnik közé, kissé megkeveri a doboz tartalmát, majd kiemel egy félbehajtott lapot. Újra a mikrofonhoz áll, kihajtja a lapot. Összehúzza két sötétbarna szemöldökét, amik elütnek hajkoronája színétől, így roppant idióta látványt nyújtva.

-          Na, ez el se tudja olvasni – súgja oda Lina nővérének kuncogva.

A nő végül megköszörülve a torkát kimondja a nevet. – A 100. Éhezők Viadala női kiválasztottja az első körzetben nem más, mint Hannah Baldvyn.

Mindenki elkezd pusmogni. Amikor a kiválasztott, egy vállig érő fekete hajú, csinos lány kiáll az emelvényre, mindenki lelkesen ünnepli őt. Mivel az első körzet a Hivatásos körzetek egyike, itt kiskoruktól fogva a Viadalra készítik fel a gyerekeket. Első ránézésre Hannah ártatlan lánynak tűnik, de amint a kamera ráközelít, és hatalmas fekete szemeivel egyenesen a lencsébe néz, látszik az a kőkemény elszántság sötét tekintetében.

A fehér hajú nő ugyanezt megismétli a fiúk esetében, majd felolvassa a cetlin látható nevet. – Issei Spierry.

Az említett fiú kimegy az emelvényre, az összegyűltek ők is tapsviharral éljenzik. A két kiválasztott a hagyományokhoz híven kezet ráznak egymással, majd a mentorukkal, Octavius Johnse-szal, aki az emelvény széléről nézte végig a kiválasztást. Végül két békeőr kíséri be hármukat a Törvényszék épületébe.

- Második Körzet- zengi be Abenser hangja a kis szobát, és indul is a felvétel.
- Az idei Aratás-nap kezdetén először tapsoljuk meg szeretett elnök asszonyunkat!- a második körzetben nagy ovációval, ujjongással és tapssal ünnepelik meg az ikrek anyját, ami nem is csoda, hiszen a második körzet a Második Körzet a legnagyobb talpnyaló, és a Kapitólium kis-kedvence is. Ám az ikrek másra is gyanakodtak:
- Nézd azt a férfit! Nem ő volt ott a nyolcadik születésnapunk estéjén?- kérdezi Sebby.
- De, meg a tizediken is- bólogat Lina.
- Király, megint találkozhatunk egy pótpapival?- ironizál Sebby. Időközben elhalt a taps, és a férfi, nevezetes Andrew Goodbrack (a pótpapi) folytatja monológját:
- Mint mindig az idén is a hölgyeké az elsőbbség – és a dobozhoz lép, hátrasimítja barna haját, amibe narancssárga csíkokat húztak és kihúzza a kiválasztott hölgy nevét.
- Raven Grey, kérlek, fáradj ide mellém, és gratulálok kicsim - undorítóan mosolyog ehhez a mondatához. Raven hidegen nézi a tömeget világos-szőke frufruja mögül, rideg, gyilkos tekintettel. Körülötte megfagy a levegő, ahogy a tömeget vizslatja. Nem sok kiválasztottban van annyi, hogy a szemükbe nézzen, de gyilkos tekintettel talán ő az első, aki nézett a Nagy napon.
- Hű, rá oda kell majd figyelni- jegyzi meg sötéten Lina.
- Az nem kifejezés, ő veszélyes teremtés, látszik rajta, hogy ölni fog- válaszolta Tia.
Közben megy tovább a műsor. A fagyott levegőt Andrew próbálja oldani, de mindhiába. A legeltökéltebb körzetben meghalt a hangulat.
- Hát, akkor lássuk a bátor fiút, aki e gyönyörű hölggyel versenyez majd. Az ifjú tehát nem más, mint… Dwayne Tefurre!- Erre egy magas fiú indul meg az emelvény felé, akit hangos ováció övez. Nem csoda, hiszen talán a legnépszerűbb fiú a körzetben. Fellép Raven mellé az emelvényre és kezet fog vele, és mentorukkal, Rophus Hannsonnal, majd mindketten eltűnnek a Törvényszék épületében.

- Harmadik körzet, hátha itt is történik valami kellemes meglepetés –jelenti be Abenser, Raven-re célozva, és a közönség jót nevet a poénján. Habár, az is elképzelhető hogy az adminisztrátor mutatja nekik hogy, nevetni kell.
A Harmadik körzetben esett az eső, ami nem éppen tesz jót az ottani munkáknak, hiszen itt foglalkoznak az elektronikával. De figyeljük csak az itteni eseményeket. A körzet polgármestere lépett a színpadra, előadva unalmas beszédét. Itt még arra se vették a fáradságot, hogy átírják, minden évben ugyanaz megy. Ezután az elnök asszony felvett üzenete jött, majd Theodora Skiren, egy magas, duci barna nő kezdi meg lelkesítő beszédét. Ám eközben mindenki inkább a nőt magát veszi figyelembe. Neon-zöld kosztüm-ruhája és természetes-barna haja annyira elütnek egymástól, hogy rossz nézni a nőt. Ám minden beszédnek előbb-utóbb vége szakad.
- És most lássuk azt a bátor lányt, aki képvisel minket az idei Éhezők Viadalán!- eközben 10 centis magas sarkújával odatipeg a lány-neveket tartalmazó ládához, és kihúz belőle egyet.
- Ez a bátor lány nem más, mint Kaila Enruws! Gyere kedveském, gyere csak!- a biztatásra megindul a tömegből egy nem túl magas lány, világos hajjal. Tisztán látszik rajta, hogy halálra van rémülve. Valahogy kisétál az emelvényre, de nem néz egy pillanatra se a kamerába.
- Hűha, egy nyuszi- jegyzi meg Lina.
- Az, nézd, hogy remeg - teszi hozzá Tia.
A kamera még egy kicsit veszi a félős lányt, majd szépen visszatalál Theodorára, aki időközben áttopog a másik ládához, és kihúzza a fiút.
- Dres Kelvin, kifáradnál hozzánk?- kérdezi, és mosolyogva néz a közönség felé. Ekkor egy fiú indul meg magabiztos léptekkel a 17 évesek sorából. Magas, és magabiztos, ami ritka ebben a körzetben ekkortájt. Theodora még Megkéri Flurry Deo-t, hogy fogjon kezet a kiválasztottjaival, majd megkéri őket, hogy egymással is fogjanak kezet, és itt lejárt a munkája aznapra. A békeőrök bekísérik a kiválasztottakat és mentorukat, hogy a fiatalok érzékeny búcsút vegyenek hozzátartozóiktól és felszálljanak a vontra, ami a Kapitóliumba hozza őket.

- Negyedik körzet- jelenti be Abenser, és folytatódik a bevágás.
Végtelen tengerpart látszik a háttérben, kis házakkal, amik inkább bungalónak tűnnek, mintsem háznak. Az emelvényen már fent álla a polgármester, Alexander Wave, a mentor, és Rikki Weqve. És kezdi is a polgármester a beszédet, ami itt valamilyen csoda folytán csak nyolcévente ugyanazok. A negyedik körzetről annyit kell tudni, hogy a harmadik Nagy Mészárlás idején még hivatásos körzet volt, igen sokat veszített utána, hiszen nagyon sokan harcoltak ebből a körzetből a Lázadók oldalán, amit az ikrek anyja meg is torolt, miután beült az elnöki bársonyszékbe. Azóta egész sokat javult az emberek helyzete, de még bőven nem ott voltak, mint azelőtt. Időközben a polgármestert felváltja a videó az elnök asszonyról, bár ezt majd este a TV-be biztosan kivágják, csak még nem volt rá idejük. Lemegy a videó, ,,éljeneznek” az emberek, és Rikki veszi át a szót. Neonkék a haja, bár nem a rikítós, hanem a sötétebb fajta. Erős smink, miniszoknya, ujjatlan felső, habár borús volt az idő. És természetesen húsz-centis tűsarkú, ami tele van rakva csillogó kövekkel.
- Hát, szervusztok negyedik Körzet! Én Rikki vagyok, és azért vagyok itt hogy sose hagyjon el benneteket a remény!- jelenti be vigyorogva.
- Nekem még mindig szimpi ez a nő- jegyzi meg Tia. Eközben Rikki magabiztosan odasétál az üveg-ládához, amiben a lányok nevei vannak.
- Lássuk azt a lányt, aki a tengerpartot képviseli!- jelenti be és húz egy nevet.- Ailen Kricks, idejönnél mellém a színpadra?- Egy döbbent 17 éves lány megy föl a színpadra. igyekszik magabiztosnak látszani, bár a sírás határán van.
-  Jól van drágám, látom épségben kiértél hozzám. Mit szólnál hozzá, ha megnéznénk, ki utazik veled?- mosolyog rá biztatóan Rikki. Ailen óvatosan bólint egy aprót, és egy pici mosoly jelenik meg a szája sarkában.
- Ez az, így kell ezt!- vigyorog rá Rikki, és kihúz egy nevet a másik ládából.
Cornelius Sacravet!- jelenti be, ám senki nem mozdul. Végül megindul végre egy fiú. Elég sokáig tart, amíg kiér, ami lehet attól, hogy hátra állították, és attól is, hogy elbambult mielőtt nekivágott az embertömegnek.
- Gyere csak, fogjatok kezet, és a mentorotokkal is, ezentúl ő lesz egy darabog a papátok- kacsint egyet Rikki Alexander Wave irányába, aki odalépett, hogy kezet foglyon mentoráltjaival. Ezután két békeőr mellet eltűnik a kis csapat a Törvényszék épületében.

- Ejha, ez se volt semmi, érdekes viadalnak nézünk elébe, hölgyeim és uraim! De még nincs vége! Lássuk az ötödik körzetet!- lecseng Abenser hangja, és megjelenik az ötödik körzet képe. Sötét, szürke a kép, hiszen ilyen maga az egész körzet is. Mindenfelé maga feszültségű oszlopok látszanak, hiszen a Kapitóliumba és a körzetekbe is innen megy az áram. Egy óriási szürke épület előtt van felállítva a színpad, amin a komor polgármester épp a beszédét tartja, valószínűleg az elnök asszony beszéde után vagyunk. Végül átadja a szót Sarahbeth Leiwsonnak, egy apró kék hajú nőnek, akinek szoknyája sepri a koszos földet. Már szép kupac gyűlt össze lábainál, bár őt ez láthatóan nem zavarja. Hosszú lelkesítő beszéde alatt, amikor a kamera épp körbe mutat, látszik, hogy mindenki a szoknyáját, a koszt nézi rajta és mellette. Jó sokára végül odalép a lányok nevét tartalmazó ládához, és amíg kotorászik benne (fel se éri az asztalt) vidáman magyaráz a viadal dicsőségéről.

- Nézd, fel se éri. Minek ment el egyáltalán kísérőnek?- kérdezi hangosan nevetve Lina, de testvére annyira nevet rajta, hogy nem tud válaszolni.

Már a körzet mentora, Elle Gina se nagyon bírja visszatartani a nevetését, amire végre kihúz egy nevet.
- Körzetünk női kiválasztottja Tory Ewertew - jelenti be vigyorogva. Erre egy barna hajú vékony lány elindul a pódium felé. Egy-két másodpercig a félelem és a döbbenet játszik az arcán, aztán mintha eszébe jutna, hogy veszi a kamera, elkezd vigyorogni. Mire felér a színpadra Sarabeth a másik ládikánál nyújtózkodik. Végül elmar egyet és felolvassa.
- És társa a bátor lánynak Gayle Fuchs lesz. – A rettentően magas, szőke fiú nem lepődik meg annyira, mint társa, hanem felugrik a színpadra (aki elég magas hozzá…) és rávigyorog a tömegre, öklét dicsőségesen a magasba emelve. Hivatásosként úgy éli meg mindezt, mintha a vonat egyenesen a mennyországba röpítené.
- Most, hogy mindketten megvagytok, fogjatok kezet egymással, és mentorotokkal Elle Ginával - biztatja őket. Amint megtörténtek ezek, a békeőrök bekísérik őket az épületbe.

-A hatodik körzetben reggel óta lázasan készülnek a kiválasztásra, mindenki nagyon izgatottnak látszik – mutat Abenser a felvételre a képernyőn, ami egy fejjel magasabb nála -, hiszen tavaly, a 99. Éhezők Viadalán innen került ki a győztes, aki idén már mentorként bukkan fel a képernyőkön. És íme, itt van Nathaniel Strike!

Egy szikár, magas férfire közelít a kamera. Nathaniel először kicsit meg van szeppenve, de pár pillanat múlva eltűnik arcáról meglepetés, és kitisztulnak vonásai. Mélykék szemével egyenesen a kamera lencséjébe mosolyog, de ez a mosoly nem igazi.

-Az ott Nate! – kiált fel Sebby a vetítővászonra mutatva, Lina vidáman bólogat, hogy felismerte régi barátjukat.

- Nem is vesztegetem tovább az időt – szólal meg Abenser -, lássuk a kiválasztást.

Nate a Törvényszék előtti színpadon áll, mellette egy csinos, molett nő, kinek tűzpiros égbe meredő rövid haja a mentor vállát súrolja, dús szája vastagon ki van rúzsozva, szintén tűzpirosra.

-Annak a nőnek ott Nate mellett tényleg lángol haja, vagy csak a szemem káprázik? – Lina hunyorogva méregeti a nőt. – És neked nem ismerős? Mert nekem nagyon – teszi hozzá.

- Hát nem emlékszel rá? Ő Helenia Winklet, tíz évvel ezelőtt még világhírű modell volt, és kiskorunkban rajongtunk érte. Azóta nem hallottam róla semmit, amióta bejelentette, hogy visszavonul.

- Á, már emlékszem. Még aláírást is kaptunk tőle az egyik divatbemutatóján – mondja Lina, miközben színpadiasan néz a mennyezet felé.

Helenia magabiztos léptekkel indul meg a pódium közepén álló mikrofon felé. Odaérve megköszörüli a torkát, és így szól:

-Szeretettel köszöntök mindenkit a hatodik körzetben! Nem is szaporítom tovább a szót, kezdjük a választást a hölgyekkel.

Hosszasan kotorászik a lányok nevét tartalmazó dobozban, mire végül kihúz egy összehajtogatott cetlit. Újra a mikrofonhoz lépve felolvassa a leendő kiválasztott nevét. – Trish Haddock.

A kamera a körzetbelieket mutatja, akik mind színes, vidám – azonban visszafogottabb, mint a kapitóliumiak viselete - ruhába öltöztek, attól függetlenül, hogy az Aratás egy igen terhes időszak Panem népe – kivéve a Kapitólium – számára. Az emberek mozgolódni kezdenek, hogy utat engedjenek egy alacsony kreol bőrű lánynak. Miközben a Törvényszék felé halad élénksárga ruháját, ami tökéletesen passzol bőre sötétebb árnyalatához fel-felkapja a szél. Arcán nem látszanak érzelmek, ám egy kósza könnycsepp megcsillan a szemében, amit gyorsan le is töröl. A Trish óvatos pillantást vet Nate felé, ezt a kamera is észrevette, így most a fiatal mentorra közelít, megint. Trishsel ellentétben Nate szemei keserű fájdalomról tanúskodnak, ajkai lefelé görbülnek, mintha mindjárt elsírná magát. Hirtelen megpördül tengelye körül, és beviharzik a Törvényszékbe. Az ajtó hangos csattanással csukódik be mögötte. Trish lehajtott fejjel áll.

-És most következzenek az urak – Helenia hangja elpárologtatja a feszültséget, amit érezni lehetett ebben a néhány pillanatban. Ugyanazt a rituálét megismétli, mint az előbb, csak most az ellenkező irányban lévő dobozból húz cetlit, majd felolvassa a rajta álló nevet.

- Darren Gr…

Mielőtt még ki tudná mondani a vezetéknevet, hirtelen elsötétül a kép.

27 (külön rész)

Hahó! Elérkezett a Húsvét, ezzel együtt egy kis ajándék, amivel Titeket, Olvasókat szeretnénk meglepni, méghozzá egy kis külön résszel, aminek azért még nagy jelentősége van - megismerhettek egy igen fontos karaktert -  a történetre nézve, de nem akkora, mint egy normális fejezetnek. Jó olvasást, kellemes Húsvétot, és sose hagyjon el benneteket a remény! 

J.C.

Ajánlott zene

Nyugodt éjszaka szállt le a Kapitóliumra. Ahhoz képest, hogy néhány nap múlva Aratás, az egész város csendesen pihen. Mindenki alszik már, hogy kipihenje az előkészületek fáradalmait, az utcák is szinte teljesen kihaltak. A város fényeit mérföldekről is észre lehetne venni, olyan színpompásak és fényesek. Az ezerárnyalatú neoncsövek lángja megcsillan egy ébenfekete limuzin tökéletesen polírozott felületén, ezzel szivárvánnyá varázsolva a hatalmas járműt. A limuzin motorháztetőjén a Kapitólium ezüstös címere látszik, az autó valószínűleg az elnök asszony tulajdona lehet. A hőmérséklet kellemes, lágy szellő fújdogál, már-már nyárba hajlik az időjárás, a limuzin besötétített hátsó ablakai résnyire le vannak húzva, belülről hangos zene üvölt, ami betölti az egész környéket.  A zene mellé vidám kacaj párosul.

-         - Carlos, levehetjük már a kendőket a szemünkről? – a hang Sebastiane-től származik, mellette Lina helyeslően felnevet. Carlos, a sofőr tiltakozóan rázza a fejét, mintha a két utas látná mozdulatait, de be van kötve a szemük, így csak vakon ülnek a jármű hátuljában, várva, hogy megérkezzenek a titkos úticéljukhoz. – Még nem, kisasszony. Pár perc múlva odaérünk, addig legyenek türelemmel. Igyanak egy pohár pezsgőt, a legfinomabból hozattam önöknek. – Carlos enyhe spanyol akcentussal utasítja a lányokat.

-        -  Innánk pezsgőt, ha látnánk, merre van! – vágja rá Lina kissé cinikusan, és elkezd tapogatózni az előttük álló dohányzóasztalon, hátha rátalál a kristálypoharakra, de keze csak a vajkaramellával teli tálat találja meg. Vállat vonva belemarkol a tálkába és enni kezdi a finomságot. – Kérsz? – Sebastiane felé nyújtja a maréknyi édességet. Tia kitapogatja testvére kezét, és vesz egyet.

-       -    Mi ez? – fintorog, orra körül apró ráncocskák jelennek meg.

-        -   Vajkaramella – feleli Lina és a magasba dobva kapja el szájával a következő falatot. Diadalittasan kiált fel. – Láttad ezt? Bekötött szemmel is elkaptam.

Sebby unottan néz felé a kendő alól, holott nem látja húgát. – Szerinted látok egyáltalán bármit is, ha be van kötve a szemem? Mert szerintem nem.

Lina csak nevet.

-         -  Mellesleg, ha kívánnak még a hölgyek pezsgőt inni, közvetlen önök mellett, az ülések támlája fölött van egy kiálló tálca. Egy perc, és lesz rajtuk ital is. Mit óhajtanak? – Carlos kedvesen tájékoztatja őket. A két iker egyszerre vágja rá. – Édeset, keverve kevés szárazzal.

A kívánt pezsgők pillanatokon belül a kis tálcákon teremnek, a lányok ügyetlenül leveszik helyükről, majd jóízűen kortyolgatják.

Mindketten túl vannak már a negyedik pohár pezsgőjükön is, amikor a limuzin megáll és Carlos megszólal. – Megérkeztünk, hölgyeim.

Lina és Sebby erre rögtön felkapják a fejüket. A Kapitólium hatalmas város, vagy háromnegyed órába telt, mire odaértek. Carlos udvariasan kinyitja az ajtót, majd kisegíti a két lányt a járműből. Ahogy kiszállnak, megcsapja fülüket a hangos zene.

-        -  Levehetjük már a kendőt? – kap a fejéhez Tia, hogy lerántsa a fekete vászonkendőt, ami eddig eltakarta a kilátást szeme világa elől.

-          - Csak rajta, most már levehetik. Miss Lina, Miss Sebastiane, boldog születésnapot! – ahogy a kendő lekerül a lányok fejéről, úgy tárul eléjük a nagy, neoncsövektől fénylő épület. A bejárat színes lufikkal van körülvéve, még az épület ablakain is ballonok csüngnek.

Az ajtóban álló két szekrényméretű biztonsági őr udvariasan kitárja a bejáratot az ünnepelteknek, Lina és Tia pedig ámulva lépnek be szivárvány minden színébe öltözött emberek sokaságába. A mennyezetről lógó reflektorfények halvány színekbe burkolják az amúgy is rikító embersereget. Az ikrek szinte már egyszerűnek hatnak öltözékükben, ám így még jobban kitűnnek a tömegből. Lina egy földig érő púderrózsaszín selyemruhát, visel, melynek hátán mély vágás húzódik, mellrésze pedig apró drágakövekkel van díszítve, világosbarna haja balerina kontyba van fogva, amibe egy kicsi masnit tűzött. Sebby-n egy sötétkék térdig érő ruha van, szoknyarésze tüll, rajta apró, arany csillagok villognak, így olyan látvány nyújt, mintha az éjszakai égboltot hordaná magán. Míg Tia cipője egy hétköznapi arany balerinacipő, Lina fekete törpesarkút visel, elején ezüstösen csillogó masni van.

Amint észreveszik őket, mindenki odasereglik a két nővérhez, jókívánságokkal bombázzák őket, a lányok pedig alig bírják megköszönni a sok áldást, felköszöntést. A több száz vendég mindegyike egy-egy röviditallal kínálja az ünnepelteket, ám ők kedvesen elutasítják az érdekes löttyel teli poharakat, így is már négy pohár pezsgőt tudhatnak a szervezetükben. A buli még alig kezdődött el, de már jó néhányan dülöngélve próbálnak közlekedni a zsúfolt teremben. Az ikrek a svédasztalhoz verekedik magukat, és megcsodálják a szín szerint elrendezett süteményeket, pogácsákat, sós ropogtatnivalókat és a még számukra is ismeretlen étel falatkákat. Az asztal mindkét szélén egy-egy tálca helyezkedik el, rajta kis poharakban rózsaszínű folyadék. Ez a hánytató, hogy az emberek minél többet tudjanak enni, anélkül, hogy teljesen jóllaknának. Lina és Tia mindig is undorodtak ezektől a szerektől, szerintük gusztustalan és fölösleges a használata, nem beszélve az émelyítően édes ízétől, mintha egy üveg rágógumi illatú parfümöt innál.

-          - Nem gondoltam volna, hogy egy ilyen nagyszabású partit rendeznek nekünk. Csak egy kis baráti összejövetelre számítottam, erre idehívják a fél Kapitóliumot. – Sebby szélesen gesztikulál, kezeiben egy habos sütivel, majd újból beleharap.

-          - Tényleg, hol vannak a barátaink? Vagy egyáltalán bárki, akit személyesen is ismerünk? – Lina a nyakát nyújtogatva pásztázza a táncparkettet, és környékét, hátha megpillant egy ismerős arcot, de aztán csalódottan húzza vissza a fejét, majd meghúzza a kezében tartott poharat, majd fintorogva lecsapja a bárpultra. – Életemben nem ittam még ilyen rossz valamit. Főleg, hogy még azt sem tudom, mi ez a lötty. De azért szép a színe.

-        -  Csak a színe miatt ittad meg? – Sebby hangosan kineveti húgát.

-         - Olyan szép rózsaszín! – védekezik Lina, de a széles mosolyt nem tudja letörölni az arcáról.

Tovább iszogatnak, nevetgélnek, amikor egy magas jóképű fiatalember áll meg közvetlenül előttük. Visszafogott sötétkék öltönyében, nadrágjában, valamint fekete ingében és világoskék selyem nyakkendőjében ő is kivált a papagájok közül. Az ikrek először furcsán néznek rá, de hamar megcsillan az öröm egyforma sötétzöld szemükben, amikor felismerik a férfit. Döbbenten ülnek, alig bírnak megszólalni a meglepetéstől, végül Tia felkiált.

 – Nathaniel Strike? Ez most komoly? Mond, hogy nem csak káprázik a szemem! El sem hiszem, hogy itt vagy! Legutoljára akkor láttunk, amikor még alig tudtál járni. Hová a fészkes fenébe tűntél el annyi évre? – visítja Lina is, majd mindketten Nate nyakába borulnak, és szorosa ölelik régi gyerekkori barátjukat.

-        -  Sok dolgom volt a hatodikban – feleli Nate röviden.

-         - Csak ennyi? Sok dolgod volt? Mesélj már egy kicsit többet, annyira kíváncsiak vagyunk! – faggatja Tia, és gyöngéden vállon löki Nate-et. Mellette Lina egyetértően bólogat.

-         - Nos, emlékeztek még apámra és a kereskedelmi cégre? – az ikrek szinte egyszerre bólintanak. – Apám 44 év után nyugdíjba vonult, és rám hagyta az egész céget. Én lettem a tulajdonosa. Életem egyik legnagyobb mérföldköve volt, amikor aláírtam a teljes jogú birtoklási szerződést, hihetetlenül boldog voltam. Apám meg hihetetlenül büszke volt rám, és azt hiszem, még most is az. – Nate arcára halvány mosoly ül ki, de aztán egy pillanat múlva lelohad. – De apám meghalt.

Lina és Tia szörnyülködve kapják a szájuk elé kezeiket. – Szent ég! Annyira sajnáljuk, részvérünk apád miatt. Mikor történt? – Lina Nate vállára teszi a kezét és vigasztalóan megsimítja.

-         -  Másfél éve. De minden rendben. Anyám is lassan túlteszi magát rajta – mosolyodik el szomorúan Nate. – De ne is beszéljünk erről. Mi van veletek? Hallom, ti lettetek az új Főjátékmesterek. Ez hatalmas megtiszteltetés! Gratulálok! – a hirtelen témaváltás kicsit kizökkenti az ikreket a megrázó hír tompa fájdalmából.

-        -  Igen – veszi át a szót Sebby -, az arénával szinte teljesen készen vagyunk, már csak az apróbb simítások vannak. A kiképzőközpont elképesztő lett, majd feltétlen meg kell nézned. már csak az Aratás, és kezdődhet a showtime.

-         - Ez remek, már én is kíváncsi vagyok az arénára és a központra, hiszen a Viadalt itt fogom tölteni.

-        - Mármint a Kapitóliumban? Hogy hogy? – értetlenkedik Lina.

-        -  Mentor vagyok, így kénytelen leszek – válaszolja Nate egy vállrándítással kísérve. 

    - Ó – a lányok csak ennyit bírnak kinyögni. Mentornak lenni annyit jelent, hogy jobb esetben a támogatásoddal győzelemre segítheted a mentoráltadat, aki rosszabb esetben hátralevő életét élettelen bábként töltheti, jobb esetben élvezi ezt az életmódot; rosszabb esetben pedig végignézheted, amint minden segítséged ellenére a mentoráltad reménytelenül az aréna és a többi kiválasztott áldozat lesz. Az élet a Kapitóliumban nem egy habos torta. 

3. Fejezet- Egy különös nap

 -Lina, ébresztő!!!- Tia hangja veri föl álmából a lányt.

- Ne már! Olyan korán van!- kászolódik föl Lina az ágyából. Haja kócos az alvástól, szeme alatt meglátszanak a hajnali munka eredményei.
- Ugyan, ez a hét és vége az aréna-munkának- nővére, Sebastiane lép szobájába, kócosan, pizsamába.
- Hát, te se állsz jobban, mint én- jegyezi meg húga. – Tényleg már jövő héten Aratás? Fura, hogy elszállt az idő…
- Jaja, engem érdekel, mi lesz idén. Aki tud, tuti erőset küld, nem? Akkor itt már előre írt forgatókönyv lesz- bosszankodik Tia.
- Ez van, bár az tőlünk függ, be is tartjuk-e - mosolyodik el gonoszan Lina.
- Úgyám, és most irány, így is 3 órás késéssel számolhatunk…
- Meg 8 óra plusszal.

Az irányítóteremben van egy kicsi szoba, ahova az előkelő emberek ülhetnek be, és első kézből láthatják, azt hogy mi megy most az arénába. Elizabeth Crane ebben, az úgynevezett vetítőszobában vár iker-lányaira. Türelmetlenül dobol az ujjaival a lábán, a gyáva technikusok meg az ajtó előtt remegnek, és várják, hátha a miniszterelnök-asszony kér valamit.
- Emberek, mi ez a csoportosulás? – Sebby hangja igencsak élesen hangzott a rémült technikusok susogása között.
- Sebastiane, Lina az anyjuk van bent- szól egy női hang, igencsak remegve. ,,Remek’’ gondolja magában Elizabeth  ,,legalább még félnek tőlem’’ és vigyorog magában.
- Anya, te meg mi a jó eget keresel itt?- rontanak be a szobába lányai.
- Hiányoztak a kedves lányaim, akik ahelyett, hogy megölelnének, letámadnak- ironizál az anya.
- Szia, de hiányoztál, hogyhogy itt vagy?- zavarja le az üdvözlést Sebby.
- Hello, hogy vagy anya, mit keresel itt?- és ikertestvére sem marad le.
- Sziasztok, ti is, semmi különös, beszélni akarok veletek- minden kérdésre válasz: pipa.
- Most nem megy, majd a felkészülés idején, vagy az Éhezők Viadala után- inteti le Lina gyorsan az anyját.
- Pedig menni fog, mert fontos.
- Jó, mikor és hol?- egyezik bele Sebby. Elizabeth elfordul, és mintha a táskájába kotorászna, hagyja  hogy kibeszélni lányait a helyzetről. És jól sejtette, mert a szeme sarkából látja, hogy Lina gyilkos tekintettel néz nővérére.
- Legyen 6-kor nálam. Vacsora, elméletbe, csak hármasban, rendben, lányok?- kérdezi, miközben megfordul.
- Legyen- mormogják egyszerre, erre Elizabeth elégedett mosollyal az arcán megkerüli a lányait és elvonul.

Amint kimegy az anyjuk, az ikrek szinte egyszerre esnek egymás torkának. Egyikük sem szereti az anyjukat, aki mondhatni megbolondult, amikor az apjukat megölették. Nem mondhatni, hogy felnevelte őket, csak hát az anyjuk volt. Ezt mindketten tudták, és igyekeztek tiszteletben tartani. Csak hát nem mindig ment simán, és hát a ,,viadal-időszakban” amúgy is idegesek voltak, és nem mindig úgy reagáltak ahogy kellett volna… Jó félórát vitatkoztak, mire megegyeztek abban, hogy elmennek, lebeszélik amit akar, és egy darabig nagy ívben elkerülik az anyjukat. Hiszen ebben az időszakban nemcsak a lányok őrülnek meg. Az apjukat 26 éve ebben az időszakban ölték meg. Ilyenkor a három Crane nő kiszámíthatatlan volt. A technikusoknak ekkortájt kész rémálom az ikrekkel dolgozni, habár az utóbbi időben egyre jobban viselték a veszteségüket.

A vacsorát a nagy ebédlőben szolgálják föl. A szolgálók azt mondják ritka csoda, már az is, hogy az asszony otthon vacsorázik, nem valamelyik szeretőjénél.
- De rég nem voltunk itt- jegyezi meg éppen Sebby.
- Úgy bizony, amióta beköltöztetek a saját kis házatokba- anyjuk ezzel a mondattal jelenik meg az ebédlőbe. Kicsit nagyon kitűnt az ebédlő régies meleg-barna színei közül a neon-színekkel , amik egész ruháját befedték. Látszik anyjukon, hogy valamikor gyönyörű nő volt, de meglátszik rajta a több éves szenvedés, amit próbált eltakarni. Végignéz a lányain és csettint egyet a nyelvével
- Ejha, de kicsíptétek magatokat- Sebby egy fekete mini ruha mellett döntött flitteres felsőrésszel és fekete telitalpú szandállal, Lina fehér miniszoknyát és lila felsőt visel egy lila balerina cipővel. Ritkán hordanak divatos holmikat, mert akkor fénycsőnek öltöztek volna és fénycsövet tetettek volna be a szempillájukba, ahogy az anyjuknak volt a múlt hónapban. A Kapitóliumiaknak mindig is furcsa volt a divat-érzékük.
- Köszi, te se nézel ki rosszul- mosolyodik el Lina, szinte őszintén.
- Na, lányok, ne álljatok ott a fal mellett, gyertek, együnk-invitálja őket.
Már egy jó ideje esznek néma csöndbe, amikor megszólal Lina:
- Na, szóval, Tiával azon töprengtünk, mi az a különleges ok, ami miatt vacsorázni kellett jönnünk hozzád?
- Mert finom csirkét sütnek itthon, neked nem ízlik?- kertel az anyja.
- Anya, ez azért így is furcsa- veszi át a szót Sebby - Hiszen mi az, amit nem tudsz ott elmondani öt percbe?
- Na, szóval lányok- kezdi az előre betanult monológot Elizabeth- azt hiszem, elég idősek vagytok. Hogy mihez? Mindjárt elmondom, ha végig hallgattok. Lányok, én ennyi idősen már rég apátok felesége voltam, sőt már ti is megvoltatok. Így azt gondolom, ideje nektek is keresni valakit, hiszen nem maradtok örökre fiatalok, és kell valaki, aki elvisel titeket majd ötvenéves korotokban, hiszen nem lehettek örökké együtt, ketten a világ ellen… és- mondta volna tovább, ha nem áll föl mindkét lánya:
- Ezt mégis hogy gondoltad?- kel ki magából Lina.
- Férjhez akarsz adni? – ordítja Sebby.
- Még mit nem- jelenti ki Lina.
- Sürgősen verd ki a fejedből!- kontrázik Sebby.
- De, miért nem? Hiszen itt vagytok 27 évesen és még csak barátotok sincs!- ordít most már az anya is.
- Mert a te tökéletes példádat kéne követnünk, és most férjhez menni, hogy, ha meghal, öljünk mi is a székért, vagy ha meg minket ölnek meg, akkor hagyjunk itt gyilkosokat és gyerekeket a világra, akiket majd valaki felnevel, ha szerencsések, ha meg nem akkor meg gyilkosnak álljanak ők is?- célozgat Sebby.
- És különben is, miből gondolod, hogy nincs senkink?- kérdezi Lina.
- Naja, és azt hiszem, ezt a beszélgetést itt és most befejeztük- jelenti ki Sebby és húgával kirohannak a házból mielőtt még bárki reagálhatott volna. Már maguk mögött hagytak két utcát, mire lassítottak, hogy beszéljenek.
- Mégis hogy gondolta ezt?- kezdi Lina.
- Nem tudom, fogalmam sincs, de unom- válaszolja Sebby.
- Hogyhogy? Mármint, hogyhogy unod? Volt már ilyen?- lepődik meg Lina.
- Jaa, tavaly, nem mondtam?- kérdezi Sebby.
- Ezek szerint nem, Tia- mosolyodik el Lina.
- Bocsika, hugi, ezek szerint elmaradt- ekkor mosolyodik el Tia is.
- Semmi- nevet Lina, majd egymásba karolva ballagnak el haza a Kapitólim sötét utcáin.