5. Fejezet - Gondok és gondolatok

Azt a parancsot kaptam, hogy írjak a történet-rész elé egy sűrű bocsánatkérést a borzalmasan sok késésért. :D Hát tessék, kedves olvasók: bocsi bocsi bocsi bocsi bocsi bocsi bocsi bocsi bocsi bocsi bocsi bocsi bocsi bocsi bocsi bocsi bocsi bocsi bocsi bocsi bocsi bocsi bocsi bocsi bocsi bocsi bocsi bocsi bocsi bocsi bocsi bocsi bocsi bocsi bocsi bocsi bocsi bocsi bocsi bocsi bocsi bocsi bocsi bocsi bocsi bocsi bocsi bocsi a rengetek késésért. Jah, és igen, itt a rész amiért feljöttetek a blogra ;) :)

A vonatút kinek hosszú, kinek rövid. Az első körzet kiválasztottjai csak 3 órát utaznak, a 13. körzet kiválasztottja 26-ot. Egyesek szerint ez igazságtalan, hiszen ők úgy gondolják, akik előbb itt vannak, jobb benyomást tehetnek a közönségre, támogatókat tudnak szerezni, így közelebb jutva a győzelemhez. De a bajnokokat ugyebár nem engedik addig a tömegnek a közelébe se. Az tény, hogy ez idő alatt a stylist-jaikkal, meg a mentorukkal vannak, ami lehet előny, de a vonatúton a normálisabb mentor is a csapatával van. És a mentorok ugyebár elég fiatalok, érzelmileg még stabilak, szóval ők még mondhatók normálisnak. Még. Lássuk, kinek hogy telt a vonatút, illetve a Kapitólium:

Hannah és Issei Octavius történetét hallgatják az ő Viadaláról. Nem volt benne semmi érdekes, azért nyert csak, mert jól felkészült. Habár ezt maguk is jól tudták, mivel ezt verték beléjük születésüktől kezdve. És most ott voltak. Ők a kiválasztottak. És bár csak annyit tudnak, hogy ez egy különösen kegyetlen pálya, év lesz, ők mindent megtesznek, azért, hogy élve kijöhessenek.

Az ötödik körzetből érkező vonaton érdekes hangulat alakult ki. Elle Gina Gayle egóját igyekezett helyes mederbe terelni, amíg ezt Tory az első pár órában vihogva nézett, utána magába fordult. Olyan volt, mint egy csiga, akit hiába hívogatsz, nem bújik elő a házából. Ez a fordulópont Torynál este, az Éhezők Viadala tudósítása közben következett be. Elle Gina a kiválasztottakat elemezte ki éppen, amikor Tory meglátta a negyedik körzet tudósítását. Csak bámulta a tévét. Nagyon kibukott. Azt mondogatta, hogy ez lehetetlen. És ekkor Elle Gina hangja furakodott be a tudatába:
- Ebben a srácban van valami, habár nagyon is érdekes pillantást vet a lányra, maga mellet. Még lehet belőlük bajotok. A szerelmes párokkal csak a baj van – és ezzel letudta a körzetet. Egyelőre. Ám Tory nem. Csak Cornelius érdekelte. Meg a lány, akire azt hiszi Elle, hogy belezúgott. Tory hirtelen iszonyú dühöt érzett a lánnyal szemben. Úgy is mondhatjuk, iszonyú féltékeny lett. ,,Mi az, hogy egy vonattal utazik Corneliussal? Mi az, hogy egy körzetből jönnek? Hogy jöhet ő a viadalra? Ki engedte meg neki? (mert ő nem az biztos) És mi az, hogy Cornelius valami érdeklődéssel nézett rá?” Szóval ezen a vonatút egy ego-problémát és féltékenységet szállít.

- Hé Trish! Mit csinál Nathaniel? Nem felkészítenie kéne minket?- kérdezi Darren hitetlenkedve. Hiszen ha már kiválasztották. Legalább esélye is legyen.
- Nem tudom. Lehet, meg kéne nézni?- kérdez vissza Trish.
-„Na, remek- gondolja magában Darren- egyik rosszabb, mint a másik”, és morcosan odébbáll. Trish csak jó 10 perc agyalás után veszi észre, hogy Darren nincs a fülkében. Aztán kinéz az ablakon. Teljesen besötétedett, már a csillagok is feljöttek az égre. Nagyot sóhajt, és elindul a kabinjába. Vagy Nath-ébe. Maga se tudja igazán. Végül Nathaniel ajtaja előtt köt ki, de bekopogni már nem mer. Csendesen álldogál ott jó fél órát, és a kiszűrődő telefonbeszélgetést próbálja elemezni. Nem sokat ért belőle, annyit tud, hogy van benne egy légpárnás, és párszor valami menedékhelyet emlegetnek. Végül megunja, és visszatér a kabinjába, aludni.

Cara és Aaron szinte végig beszélik az utat a Kapitóliumba. Kinek mi megy jobban, mi kevésbé. A Nagy Mészárlás témáját próbálják meg kitalálni, bár a valóságot meg sem közelítik. Ami igazából lesz az pedig ugyebár… na, hopp, ezt is majdnem leírtam. Jól van, gratulálok. Vissza a tárgyhoz. Szóval, ők ketten nagyon jól kijöttek, hiszen évek óta együtt jártak iskolába, együtt dolgoztak, jól ismerték egymást. Nicholaus, a mentoruk nagy szemekkel nézte őket, amikor látta, hogy milyen jóba lettek. Féltette őket, mert ha nagyon összebarátkoznak, akkor az arénában nehéz lesz nekik egymás ellen fordulni.

Iraina nagyon sokat sírt. Majdnem kiszáradt, mire az este sikerült elaludnia. Erwin és Sheldon először megpróbálják vigasztalni, aztán feladják, és Yvette elviszi lefektetni a kabinjába.
- Ismered őt közelebbről?- kérdezi Erwin a vacsora-asztalnál.
- Nem nagyon. Néha közös óráink voltak, de ennyi. Vagyis, azt tudom még róla, hogy gyenge természetű, és az iskolában is irtó sokat sírt. De ennyi, amit tudok - feleli Sheldon, majd figyelmét ismét a tányérján lévő brokkolinak szenteli.
- Szóval vele nem sokra megyek. Akkor ezek szerint belőled kell kihoznom a legtöbbet - gondolkozik hangosan Erwin.
- Tessék?- néz rá nagy szemekkel Sheldon.
- Semmi, semmi. Hangosan gondolkodtam - feleli Erwin.
- Ja, jó. - hangzik a válasz. Iraina az út többi részén is nagyon sokat sír. Erwin eközben megpróbálja a legtöbbet kihozni Sheldon képességeiből.

A harmadik körzetből Kaila és Dres békésen üldögélnek a szerelvényen, szinte egymáshoz sem szólnak a rövidnek nem igazán mondható vonatúton. Csak bámulnak kifelé az ablakon, szemükkel követve a villámgyorsan elsuhanó tájat. A sínek mentén húzódó fák lombjai összefolynak, egyetlen egy nagy lombkoronát alkotva, melyből számtalan barna törzs kandikál ki. Flurry, a mentoruk sem tűnik szószátyárnak, a két fiatal hallgatagságától ő is elnémul, csak a csinos pincérnővel vált halkan pár szót, mikor az teával és más finomságokkal kínálja az utasokat. Az egész vonatra nyomasztó csend borul. Pedig nincs semmi okuk erre a depressziós hangulatra. Jó esélyekkel indulnak a Viadalon, lelkileg és testileg is felkészülhettek a küzdelemre, hiszen attól, hogy nem Hivatásos körzetből érkeztek, komolyan veszik a harmadikban is a Viadalokat. Nem annyira, mint például a második körzetben, de elég komolyan ahhoz, hogy akár győztesen térjenek haza. Bár az otthoniakat jobban érdeklik a számítógépek és különböző elektronikai berendezések, mint a fizikai megpróbáltatások. Dres is inkább a „kockafejűek” közé tartozik, Kaila viszont a fizikailag jobb képességű csoportban van. Ha segítik egymást, nem fognak gyorsan kiesni a játékból.

Sharon és Toby kellemesen társalognak az időjárásról, az előző Viadalokról, és minden ilyen személytelen, üres témáról, amiről csak tudnak. Megbeszélik, hogy milyen eszközökkel sikerült nyerniük a hetedik körzetből származó – csekély számú – bajnokoknak. Gondolják, talán majd ők is ezeket a módszereket alkalmazzák.

-Csakhogy ehhez előtte rengeteget kell edzenetek – szól közbe szigorú mentoruk, Benedict. Akkoriban ő úgy győzött, hogy – faipari tudásait kihasználva – egy házikót tákolt magának az aréna legmagasabb fáján, onnan támadta le arra tévedő ellenfeleit a Bőségszaruból szerzett fegyvereivel, mint kisebb kések vagy köpőcső. Aztán összeszedte az elhullott játékosok fegyvereit, így arzenálja egyre csak gyarapodott. Szinte csak élelemért járt le a kunyhójából, aztán zsákmányával rögtön visszatért. Így sosem tudták elkapni. A végén meg csak ő maradt. – Ne féljetek, lesz időtök felkészülni, de akkor nagyon keményen kell dolgoznotok. Világos? – Fenyegető pillantásaira Sharon és Toby is hevesen bólogatnak, majd miután Benedict elvonszolja görbe orrát a szomszédos vagonba, tovább beszélgetnek, ezúttal valamivel lelkesebben.

Az egyetlen vonat, melyből nevetés hallatszik egy ilyen borús szituációban, az a tizenegyedik körzetből érkező vonat. Panna és Jesse a feszült helyzet ellenére is képesek jól érezni magukat. Ők olyan testvérpár, akik nem tudnak létezni egymás nélkül, tökéletesen kiegészítik a másikat, biztonságérzetet nyújtanak egymásnak. Mindig meg tudják nevettetni egymást, és ez most sincs másképp, annak ellenére sem, hogy tudatában vannak, talán meg fognak. De akkor legalább együtt halnak meg. Így számukra sem olyan rosszak a kilátások, főleg, mivel kiválóan értenek a gyógynövényekhez és az állatokhoz is egyaránt, legyenek azok bármilyen környezetből valóak. Otthonukban volt idejük rendesen kitanulmányozni ezekez a dolgokat, mivel a tizenegyedik körzet növényvilága igen változatos. Hozzájönnek még az iskolában tanultak az állatokról. Alaska Quinn, mint jó mentor felkészíti őket ez alatt a vonatút alatt az előrelátható esélyeikre a Viadalon. Közben beszélgetnek, nevetgélnek. Egyikük sem érzi igazán a halált.

Ennek ellenkezője a tizenkettedik körzet szerelvénye. Mackenzie idegileg összeroppant, amióta csak beterelték a Törvényszékbe, sír. Megállíthatatlanul zokog és senki a vonaton nem tudja megvigasztalni. Mondjuk, Steven meg sem próbálja. Ő csak ül, egy sötét sarokban és maga elé bámulva hallgatja a körülötte zajló eseményeket. Fel sem pillant, még akkor sem, amikor a nevét mondják. Eléggé magának való, talán így dolgozza fel a vele történteket. Mindezek mázsás súlyként telepszenek a kiválasztottak vállára, az már csak rajtuk múlik, hogy birkóznak meg vele. Steven például hallgatással, Mackenzie pedig sírással és őrjöngéssel. Isaac, a mentoruk ugyan nem mondja a szemükbe, de nem jósol nekik fényes jövőt. Steven borzasztóan sovány, alig van benne erő, nem is merték elküldeni a szénbányába, azóta sem változott. Mackenzie fizikailag erős, de a lelke roppant törékeny, mint a porcelán. Isaac megpróbál majd mindent, hogy elősegítse őket, de ez nem lesz könnyű.

A nyolcadik körzet kiválasztottjaival nem történik semmi szóra méltó. Csak a tipikus. Xenia taktikai megbeszélésekkel traktálja Kate-et és Kristofot, ám azok csak félig figyelnek. El vannak merülve saját problémáik tengerében, végül elvesztik a fonalat mentoruk hosszú beszédében, és egyedül maradnak a gondolataik örvénylő hadával a fejükben.

Az egyetlen körzet, ahonnan két lány jön, a tízedik. Dena és Mirah jól kijönnek egymással. Nem szólnak sokat egymáshoz, de amikor igen, valami kapocs látszódik kifejlődni köztük. Alberta szerint igaz barátság fog megköttetni. Ő is így volt vele. A társával sokat beszélgettek, egyre jobban megismerték egymást, amíg a Kapitóliumba értek, nagyon jó barátok lettek. De mikor bekerültek az arénába egy a kapocs kettészakadt, amikor Herriettát (így hívták Alberta társát) meggyilkolták a negyedik napon. És mindezt az ifjú mentor a saját szemeivel látta. Borzasztó élmény volt, nem kívánna senkinek sem hasonlókat, mégis hagyta, hogy Mirag és Dena összebarátkozzanak, mert még egymás segítségére lehetnek, egymás lelki támaszai lehetnének. És ez segít átvészelni az éhezők Viadalát.

Raven éppen a kedvenc kését élesíti, ami már így is simán átszúrná a vagon oldalát. De a fiatal lány azért biztosra megy, hogy akár egy kőfalat is könnyedén szétszeleteljen vele. Egész idő alatt, csak arra tud gondolni, hogyan ölje meg ellenfeleit, hogy a végén már csak ő maradjon. Kiskora óta nagy álma a Viadal bajnokának lenni, most elérkezett a tökéletes idő. Az ő ideje.

Dwayne sem idegeskedik, fejében csak úgy cikáznak a különféle gondolatok a Bőségszarunál eljövendő vérfürdőről. Ez szinte már hagyomány az Éhezők Viadala történetében. Amikor eldördül az ágyú a gyávák sarkon fordulva elfutnak, ám a vakmerőek megostromolják a Bőségszarut, s mindenkit, aki az útjukba kerül, félrelökve megszerzik a hívogató fegyvereket, túlélő-készleteket. Dwayne az utóbbit tervezgeti, fejében újból és újból lejátssza, mint egy film, amit visszatekernek, hogyan tervezi el minden egyes lépését. Viszont fogalma sincs, mi hogyan fog kinézni, hol lesz egyáltalán az aréna. Semmi sem biztos, mégis biztosra akarnak menni mindketten; Raven és Dwayne is.

- Gyere, mutatok neked valamit! – Cornelius karon ragadja Ailent, majd ellentmondást nem tűrően vonszolni kezdi a vonat vége felé. Ailen hiába próbál tiltakozni, a fiú erősebb nála. – Ne is próbálj meg ellenkezni, tetszeni fog!

- De, ha észreveszik, hogy eltűntűnk… - kis szünet. – Nem szabadna itt lennünk.

Cornelius elengedi a füle a mellett Ailen szavait, csak húzza maga után tovább a lányt. – Csak pár perc. Fel se fog tűnni nekik. Ígérem, nem maradunk tovább.

A szerelvény végére érnek, az utolsó vagonba. Középen egy vékony falétra áll, a vagon tetején pedig egy ablak helyezkedik el. Cornelius fogja magát, elkezd mászni a létrán, kinyomja az ablakot, majd a szűk nyíláson feltolja magát, és eltűnik. Ailen kis habozás után követi a példáját. „Mi lesz ebből!” gondolja, de akkor megcsapja a fejét az óriási erővel suhanó szél. A kocsi tetején állnak, melynek széleit derékig érő kerítés veszi körül. Borzasztóan fúj a szél, Ailen sötét fürtjeit szinte már tépázza. Cornelius felszabadultan körbefordul egyet, majd lehuppan a földre. Megpaskolja maga mellett a vagon tetejét, jelezve, hogy Ailen is üljön le. A lány úgy is tesz. Itt lent, már kisebb a szél ereje.

- Eszméletlen, nem gondolod? – fordul a lány felé Cornelius. – Fantasztikus a kilátás. Olyan szabadság érzetem van itt. Mintha nem is a Viadalra utaznánk a Kapitóliumba, hanem egy nyaralásra. Milyen jó lenne vakációzni egyet, és csak úgy elfelejteni ezt az egész káoszt ott lent – mutat az ujjával lefelé.

- Én még sosem voltam vakáción – ismeri be Ailen. – Bár a negyedikben szinte minden nap egy vakáció. Minden nap lemegyünk a tengerhez, minden nap fürdünk benne, minden nap halászunk, hálót szövünk. Minden hétágra süt a nap. De nekem a nyaralás mégsem ezt jelenti.

- Akkor mit? – kérdi érdeklődve a fiú.

- Nekem a nyaralás az új helyek felfedezését jelenti. És most a Kapitólium nem számít új helynek. Ez az első alkalom, hogy látom a híres-neves Kapitóliumot, de a tudattal, hogy már soha nem térek vissza onnan, egyáltalán nem nevezhető bármilyen nyaralásnak. Én félek, Cornelius – Ailen már a könnyeivel küszködik.

- Nem is kell erre nyaralásként gondolni. Gondolj rá úgy, mint egy egszerű kiruccanásra – Cornelius hüvelykujjával letörli Ailen kicsorduló sós könnyeit.

- Nem ugyanaz a kettő? – nevet fel keserűen a lány.

- Nem! – vágja rá a fiú gyorsan. – Egyáltalán nem ugyanaz. A kiruccanásról mindig visszatér az ember. Ugyan lehet, megsebzetten, de visszatér. Egy vakáción akár ki is nyúlhat az ember, ha nem vigyáz; összeszed valami halálos nyavalyát és kész. Gondolj a Viadalra úgy, hogy csak kimegyünk a tengerhez halászni. Vagy kifogjuk az aranyhalat, vagy üres kézzel megyünk haza, de a lényeg, hogy hazamegyünk.