27 (külön rész)

Hahó! Elérkezett a Húsvét, ezzel együtt egy kis ajándék, amivel Titeket, Olvasókat szeretnénk meglepni, méghozzá egy kis külön résszel, aminek azért még nagy jelentősége van - megismerhettek egy igen fontos karaktert -  a történetre nézve, de nem akkora, mint egy normális fejezetnek. Jó olvasást, kellemes Húsvétot, és sose hagyjon el benneteket a remény! 

J.C.

Ajánlott zene

Nyugodt éjszaka szállt le a Kapitóliumra. Ahhoz képest, hogy néhány nap múlva Aratás, az egész város csendesen pihen. Mindenki alszik már, hogy kipihenje az előkészületek fáradalmait, az utcák is szinte teljesen kihaltak. A város fényeit mérföldekről is észre lehetne venni, olyan színpompásak és fényesek. Az ezerárnyalatú neoncsövek lángja megcsillan egy ébenfekete limuzin tökéletesen polírozott felületén, ezzel szivárvánnyá varázsolva a hatalmas járműt. A limuzin motorháztetőjén a Kapitólium ezüstös címere látszik, az autó valószínűleg az elnök asszony tulajdona lehet. A hőmérséklet kellemes, lágy szellő fújdogál, már-már nyárba hajlik az időjárás, a limuzin besötétített hátsó ablakai résnyire le vannak húzva, belülről hangos zene üvölt, ami betölti az egész környéket.  A zene mellé vidám kacaj párosul.

-         - Carlos, levehetjük már a kendőket a szemünkről? – a hang Sebastiane-től származik, mellette Lina helyeslően felnevet. Carlos, a sofőr tiltakozóan rázza a fejét, mintha a két utas látná mozdulatait, de be van kötve a szemük, így csak vakon ülnek a jármű hátuljában, várva, hogy megérkezzenek a titkos úticéljukhoz. – Még nem, kisasszony. Pár perc múlva odaérünk, addig legyenek türelemmel. Igyanak egy pohár pezsgőt, a legfinomabból hozattam önöknek. – Carlos enyhe spanyol akcentussal utasítja a lányokat.

-        -  Innánk pezsgőt, ha látnánk, merre van! – vágja rá Lina kissé cinikusan, és elkezd tapogatózni az előttük álló dohányzóasztalon, hátha rátalál a kristálypoharakra, de keze csak a vajkaramellával teli tálat találja meg. Vállat vonva belemarkol a tálkába és enni kezdi a finomságot. – Kérsz? – Sebastiane felé nyújtja a maréknyi édességet. Tia kitapogatja testvére kezét, és vesz egyet.

-       -    Mi ez? – fintorog, orra körül apró ráncocskák jelennek meg.

-        -   Vajkaramella – feleli Lina és a magasba dobva kapja el szájával a következő falatot. Diadalittasan kiált fel. – Láttad ezt? Bekötött szemmel is elkaptam.

Sebby unottan néz felé a kendő alól, holott nem látja húgát. – Szerinted látok egyáltalán bármit is, ha be van kötve a szemem? Mert szerintem nem.

Lina csak nevet.

-         -  Mellesleg, ha kívánnak még a hölgyek pezsgőt inni, közvetlen önök mellett, az ülések támlája fölött van egy kiálló tálca. Egy perc, és lesz rajtuk ital is. Mit óhajtanak? – Carlos kedvesen tájékoztatja őket. A két iker egyszerre vágja rá. – Édeset, keverve kevés szárazzal.

A kívánt pezsgők pillanatokon belül a kis tálcákon teremnek, a lányok ügyetlenül leveszik helyükről, majd jóízűen kortyolgatják.

Mindketten túl vannak már a negyedik pohár pezsgőjükön is, amikor a limuzin megáll és Carlos megszólal. – Megérkeztünk, hölgyeim.

Lina és Sebby erre rögtön felkapják a fejüket. A Kapitólium hatalmas város, vagy háromnegyed órába telt, mire odaértek. Carlos udvariasan kinyitja az ajtót, majd kisegíti a két lányt a járműből. Ahogy kiszállnak, megcsapja fülüket a hangos zene.

-        -  Levehetjük már a kendőt? – kap a fejéhez Tia, hogy lerántsa a fekete vászonkendőt, ami eddig eltakarta a kilátást szeme világa elől.

-          - Csak rajta, most már levehetik. Miss Lina, Miss Sebastiane, boldog születésnapot! – ahogy a kendő lekerül a lányok fejéről, úgy tárul eléjük a nagy, neoncsövektől fénylő épület. A bejárat színes lufikkal van körülvéve, még az épület ablakain is ballonok csüngnek.

Az ajtóban álló két szekrényméretű biztonsági őr udvariasan kitárja a bejáratot az ünnepelteknek, Lina és Tia pedig ámulva lépnek be szivárvány minden színébe öltözött emberek sokaságába. A mennyezetről lógó reflektorfények halvány színekbe burkolják az amúgy is rikító embersereget. Az ikrek szinte már egyszerűnek hatnak öltözékükben, ám így még jobban kitűnnek a tömegből. Lina egy földig érő púderrózsaszín selyemruhát, visel, melynek hátán mély vágás húzódik, mellrésze pedig apró drágakövekkel van díszítve, világosbarna haja balerina kontyba van fogva, amibe egy kicsi masnit tűzött. Sebby-n egy sötétkék térdig érő ruha van, szoknyarésze tüll, rajta apró, arany csillagok villognak, így olyan látvány nyújt, mintha az éjszakai égboltot hordaná magán. Míg Tia cipője egy hétköznapi arany balerinacipő, Lina fekete törpesarkút visel, elején ezüstösen csillogó masni van.

Amint észreveszik őket, mindenki odasereglik a két nővérhez, jókívánságokkal bombázzák őket, a lányok pedig alig bírják megköszönni a sok áldást, felköszöntést. A több száz vendég mindegyike egy-egy röviditallal kínálja az ünnepelteket, ám ők kedvesen elutasítják az érdekes löttyel teli poharakat, így is már négy pohár pezsgőt tudhatnak a szervezetükben. A buli még alig kezdődött el, de már jó néhányan dülöngélve próbálnak közlekedni a zsúfolt teremben. Az ikrek a svédasztalhoz verekedik magukat, és megcsodálják a szín szerint elrendezett süteményeket, pogácsákat, sós ropogtatnivalókat és a még számukra is ismeretlen étel falatkákat. Az asztal mindkét szélén egy-egy tálca helyezkedik el, rajta kis poharakban rózsaszínű folyadék. Ez a hánytató, hogy az emberek minél többet tudjanak enni, anélkül, hogy teljesen jóllaknának. Lina és Tia mindig is undorodtak ezektől a szerektől, szerintük gusztustalan és fölösleges a használata, nem beszélve az émelyítően édes ízétől, mintha egy üveg rágógumi illatú parfümöt innál.

-          - Nem gondoltam volna, hogy egy ilyen nagyszabású partit rendeznek nekünk. Csak egy kis baráti összejövetelre számítottam, erre idehívják a fél Kapitóliumot. – Sebby szélesen gesztikulál, kezeiben egy habos sütivel, majd újból beleharap.

-          - Tényleg, hol vannak a barátaink? Vagy egyáltalán bárki, akit személyesen is ismerünk? – Lina a nyakát nyújtogatva pásztázza a táncparkettet, és környékét, hátha megpillant egy ismerős arcot, de aztán csalódottan húzza vissza a fejét, majd meghúzza a kezében tartott poharat, majd fintorogva lecsapja a bárpultra. – Életemben nem ittam még ilyen rossz valamit. Főleg, hogy még azt sem tudom, mi ez a lötty. De azért szép a színe.

-        -  Csak a színe miatt ittad meg? – Sebby hangosan kineveti húgát.

-         - Olyan szép rózsaszín! – védekezik Lina, de a széles mosolyt nem tudja letörölni az arcáról.

Tovább iszogatnak, nevetgélnek, amikor egy magas jóképű fiatalember áll meg közvetlenül előttük. Visszafogott sötétkék öltönyében, nadrágjában, valamint fekete ingében és világoskék selyem nyakkendőjében ő is kivált a papagájok közül. Az ikrek először furcsán néznek rá, de hamar megcsillan az öröm egyforma sötétzöld szemükben, amikor felismerik a férfit. Döbbenten ülnek, alig bírnak megszólalni a meglepetéstől, végül Tia felkiált.

 – Nathaniel Strike? Ez most komoly? Mond, hogy nem csak káprázik a szemem! El sem hiszem, hogy itt vagy! Legutoljára akkor láttunk, amikor még alig tudtál járni. Hová a fészkes fenébe tűntél el annyi évre? – visítja Lina is, majd mindketten Nate nyakába borulnak, és szorosa ölelik régi gyerekkori barátjukat.

-        -  Sok dolgom volt a hatodikban – feleli Nate röviden.

-         - Csak ennyi? Sok dolgod volt? Mesélj már egy kicsit többet, annyira kíváncsiak vagyunk! – faggatja Tia, és gyöngéden vállon löki Nate-et. Mellette Lina egyetértően bólogat.

-         - Nos, emlékeztek még apámra és a kereskedelmi cégre? – az ikrek szinte egyszerre bólintanak. – Apám 44 év után nyugdíjba vonult, és rám hagyta az egész céget. Én lettem a tulajdonosa. Életem egyik legnagyobb mérföldköve volt, amikor aláírtam a teljes jogú birtoklási szerződést, hihetetlenül boldog voltam. Apám meg hihetetlenül büszke volt rám, és azt hiszem, még most is az. – Nate arcára halvány mosoly ül ki, de aztán egy pillanat múlva lelohad. – De apám meghalt.

Lina és Tia szörnyülködve kapják a szájuk elé kezeiket. – Szent ég! Annyira sajnáljuk, részvérünk apád miatt. Mikor történt? – Lina Nate vállára teszi a kezét és vigasztalóan megsimítja.

-         -  Másfél éve. De minden rendben. Anyám is lassan túlteszi magát rajta – mosolyodik el szomorúan Nate. – De ne is beszéljünk erről. Mi van veletek? Hallom, ti lettetek az új Főjátékmesterek. Ez hatalmas megtiszteltetés! Gratulálok! – a hirtelen témaváltás kicsit kizökkenti az ikreket a megrázó hír tompa fájdalmából.

-        -  Igen – veszi át a szót Sebby -, az arénával szinte teljesen készen vagyunk, már csak az apróbb simítások vannak. A kiképzőközpont elképesztő lett, majd feltétlen meg kell nézned. már csak az Aratás, és kezdődhet a showtime.

-         - Ez remek, már én is kíváncsi vagyok az arénára és a központra, hiszen a Viadalt itt fogom tölteni.

-        - Mármint a Kapitóliumban? Hogy hogy? – értetlenkedik Lina.

-        -  Mentor vagyok, így kénytelen leszek – válaszolja Nate egy vállrándítással kísérve. 

    - Ó – a lányok csak ennyit bírnak kinyögni. Mentornak lenni annyit jelent, hogy jobb esetben a támogatásoddal győzelemre segítheted a mentoráltadat, aki rosszabb esetben hátralevő életét élettelen bábként töltheti, jobb esetben élvezi ezt az életmódot; rosszabb esetben pedig végignézheted, amint minden segítséged ellenére a mentoráltad reménytelenül az aréna és a többi kiválasztott áldozat lesz. Az élet a Kapitóliumban nem egy habos torta.