3. Fejezet- Egy különös nap

 -Lina, ébresztő!!!- Tia hangja veri föl álmából a lányt.

- Ne már! Olyan korán van!- kászolódik föl Lina az ágyából. Haja kócos az alvástól, szeme alatt meglátszanak a hajnali munka eredményei.
- Ugyan, ez a hét és vége az aréna-munkának- nővére, Sebastiane lép szobájába, kócosan, pizsamába.
- Hát, te se állsz jobban, mint én- jegyezi meg húga. – Tényleg már jövő héten Aratás? Fura, hogy elszállt az idő…
- Jaja, engem érdekel, mi lesz idén. Aki tud, tuti erőset küld, nem? Akkor itt már előre írt forgatókönyv lesz- bosszankodik Tia.
- Ez van, bár az tőlünk függ, be is tartjuk-e - mosolyodik el gonoszan Lina.
- Úgyám, és most irány, így is 3 órás késéssel számolhatunk…
- Meg 8 óra plusszal.

Az irányítóteremben van egy kicsi szoba, ahova az előkelő emberek ülhetnek be, és első kézből láthatják, azt hogy mi megy most az arénába. Elizabeth Crane ebben, az úgynevezett vetítőszobában vár iker-lányaira. Türelmetlenül dobol az ujjaival a lábán, a gyáva technikusok meg az ajtó előtt remegnek, és várják, hátha a miniszterelnök-asszony kér valamit.
- Emberek, mi ez a csoportosulás? – Sebby hangja igencsak élesen hangzott a rémült technikusok susogása között.
- Sebastiane, Lina az anyjuk van bent- szól egy női hang, igencsak remegve. ,,Remek’’ gondolja magában Elizabeth  ,,legalább még félnek tőlem’’ és vigyorog magában.
- Anya, te meg mi a jó eget keresel itt?- rontanak be a szobába lányai.
- Hiányoztak a kedves lányaim, akik ahelyett, hogy megölelnének, letámadnak- ironizál az anya.
- Szia, de hiányoztál, hogyhogy itt vagy?- zavarja le az üdvözlést Sebby.
- Hello, hogy vagy anya, mit keresel itt?- és ikertestvére sem marad le.
- Sziasztok, ti is, semmi különös, beszélni akarok veletek- minden kérdésre válasz: pipa.
- Most nem megy, majd a felkészülés idején, vagy az Éhezők Viadala után- inteti le Lina gyorsan az anyját.
- Pedig menni fog, mert fontos.
- Jó, mikor és hol?- egyezik bele Sebby. Elizabeth elfordul, és mintha a táskájába kotorászna, hagyja  hogy kibeszélni lányait a helyzetről. És jól sejtette, mert a szeme sarkából látja, hogy Lina gyilkos tekintettel néz nővérére.
- Legyen 6-kor nálam. Vacsora, elméletbe, csak hármasban, rendben, lányok?- kérdezi, miközben megfordul.
- Legyen- mormogják egyszerre, erre Elizabeth elégedett mosollyal az arcán megkerüli a lányait és elvonul.

Amint kimegy az anyjuk, az ikrek szinte egyszerre esnek egymás torkának. Egyikük sem szereti az anyjukat, aki mondhatni megbolondult, amikor az apjukat megölették. Nem mondhatni, hogy felnevelte őket, csak hát az anyjuk volt. Ezt mindketten tudták, és igyekeztek tiszteletben tartani. Csak hát nem mindig ment simán, és hát a ,,viadal-időszakban” amúgy is idegesek voltak, és nem mindig úgy reagáltak ahogy kellett volna… Jó félórát vitatkoztak, mire megegyeztek abban, hogy elmennek, lebeszélik amit akar, és egy darabig nagy ívben elkerülik az anyjukat. Hiszen ebben az időszakban nemcsak a lányok őrülnek meg. Az apjukat 26 éve ebben az időszakban ölték meg. Ilyenkor a három Crane nő kiszámíthatatlan volt. A technikusoknak ekkortájt kész rémálom az ikrekkel dolgozni, habár az utóbbi időben egyre jobban viselték a veszteségüket.

A vacsorát a nagy ebédlőben szolgálják föl. A szolgálók azt mondják ritka csoda, már az is, hogy az asszony otthon vacsorázik, nem valamelyik szeretőjénél.
- De rég nem voltunk itt- jegyezi meg éppen Sebby.
- Úgy bizony, amióta beköltöztetek a saját kis házatokba- anyjuk ezzel a mondattal jelenik meg az ebédlőbe. Kicsit nagyon kitűnt az ebédlő régies meleg-barna színei közül a neon-színekkel , amik egész ruháját befedték. Látszik anyjukon, hogy valamikor gyönyörű nő volt, de meglátszik rajta a több éves szenvedés, amit próbált eltakarni. Végignéz a lányain és csettint egyet a nyelvével
- Ejha, de kicsíptétek magatokat- Sebby egy fekete mini ruha mellett döntött flitteres felsőrésszel és fekete telitalpú szandállal, Lina fehér miniszoknyát és lila felsőt visel egy lila balerina cipővel. Ritkán hordanak divatos holmikat, mert akkor fénycsőnek öltöztek volna és fénycsövet tetettek volna be a szempillájukba, ahogy az anyjuknak volt a múlt hónapban. A Kapitóliumiaknak mindig is furcsa volt a divat-érzékük.
- Köszi, te se nézel ki rosszul- mosolyodik el Lina, szinte őszintén.
- Na, lányok, ne álljatok ott a fal mellett, gyertek, együnk-invitálja őket.
Már egy jó ideje esznek néma csöndbe, amikor megszólal Lina:
- Na, szóval, Tiával azon töprengtünk, mi az a különleges ok, ami miatt vacsorázni kellett jönnünk hozzád?
- Mert finom csirkét sütnek itthon, neked nem ízlik?- kertel az anyja.
- Anya, ez azért így is furcsa- veszi át a szót Sebby - Hiszen mi az, amit nem tudsz ott elmondani öt percbe?
- Na, szóval lányok- kezdi az előre betanult monológot Elizabeth- azt hiszem, elég idősek vagytok. Hogy mihez? Mindjárt elmondom, ha végig hallgattok. Lányok, én ennyi idősen már rég apátok felesége voltam, sőt már ti is megvoltatok. Így azt gondolom, ideje nektek is keresni valakit, hiszen nem maradtok örökre fiatalok, és kell valaki, aki elvisel titeket majd ötvenéves korotokban, hiszen nem lehettek örökké együtt, ketten a világ ellen… és- mondta volna tovább, ha nem áll föl mindkét lánya:
- Ezt mégis hogy gondoltad?- kel ki magából Lina.
- Férjhez akarsz adni? – ordítja Sebby.
- Még mit nem- jelenti ki Lina.
- Sürgősen verd ki a fejedből!- kontrázik Sebby.
- De, miért nem? Hiszen itt vagytok 27 évesen és még csak barátotok sincs!- ordít most már az anya is.
- Mert a te tökéletes példádat kéne követnünk, és most férjhez menni, hogy, ha meghal, öljünk mi is a székért, vagy ha meg minket ölnek meg, akkor hagyjunk itt gyilkosokat és gyerekeket a világra, akiket majd valaki felnevel, ha szerencsések, ha meg nem akkor meg gyilkosnak álljanak ők is?- célozgat Sebby.
- És különben is, miből gondolod, hogy nincs senkink?- kérdezi Lina.
- Naja, és azt hiszem, ezt a beszélgetést itt és most befejeztük- jelenti ki Sebby és húgával kirohannak a házból mielőtt még bárki reagálhatott volna. Már maguk mögött hagytak két utcát, mire lassítottak, hogy beszéljenek.
- Mégis hogy gondolta ezt?- kezdi Lina.
- Nem tudom, fogalmam sincs, de unom- válaszolja Sebby.
- Hogyhogy? Mármint, hogyhogy unod? Volt már ilyen?- lepődik meg Lina.
- Jaa, tavaly, nem mondtam?- kérdezi Sebby.
- Ezek szerint nem, Tia- mosolyodik el Lina.
- Bocsika, hugi, ezek szerint elmaradt- ekkor mosolyodik el Tia is.
- Semmi- nevet Lina, majd egymásba karolva ballagnak el haza a Kapitólim sötét utcáin.